Filmesek kedvenc forgatási helyszínei
2017. február 18. írta: Kaiser Smarni

Filmesek kedvenc forgatási helyszínei

Vannak filmstúdiók, melyekben szinte bármit le lehet forgatni, de a szuperprodukciók kedvelik a valódi, autentikus helyszíneket is. Kiváló történelmi helyek bőven vannak az országban, jól állunk a filmipari versenyképességi listán. A fertődi, nagycenki kastély, Sopron ódon utcái, régi épületei, a kőfejtő Fertőrákoson, vagy a Szigetköz lenyűgöző élő hátteret adnak a nagyívű, főképp történelmi filmekhez, sorozatokhoz, giga-költségvetésű produkciókhoz. Ez a válogatás az itt készült filmekből mutat be néhányat. fortepan_51689.jpgKezdjük mindjárt egy nagyon régi mozival.

Tűztorony kitakarva - ötvenes évek

A császár parancsára néhány jelenete Sopronban készült, ezeket a Kolostor utcában vették fel 1955-ben. A film két főszereplője Bessenyei Ferenc és Ruttkai Éva volt.

Érdekesség, hogy a cukrászda tábla nem díszlet itt, hanem az egykori Danis nevezetű cukrászda eredeti portálja. Több soproni úgy emlékezik, hogy ellenben a Tűztornyot, (e képen balra éppen látszik) ponyvával takarták ki a kamera által látott képből. Mások úgy tudják, a felvevőgép elé helyeztek egy makettet, egy új tornyot, vagy legalábbis egy "toronytetőt." Ez utóbbi az igaz, sőt, a kép élethűsége jegyében, felhőket is lógattak a kamera elé. fortepan_51686.jpg

Számtalan újdonságot a magyar filmgyártás alkalmazott elsőként Európában, például a háttérvetítést vagy a kameramozgató darut.

fortepan_51687.jpg

Forrás: Fortepan/Nagy Gyula 1955 

Egy ikonikus hely, a kőfejtő - hatvanas évek

Nem kell bemutatni Várkonyi Zoltán 1965-ben forgatott filmjét. A Kőszívű ember fiai egyik legendás jelenetét Fertőrákoson, a Kőfejtőben vették fel. A képsorok annyira ütősek voltak, hogy a regény egyik kiadásának borítóján is ez a helyszín látható.                                                          akofejto.jpg

A kaszinót kivágták - kilencvenes évek

A Hamis a baba 1991 legnézettebb magyar filmje. Nem csoda, Bujtor István, Kern András és egy hamisítatlan soproni Casino, jó konstelláció. E helyen Ötvös Csöpi és Kardos doktor eszeveszett nyerésbe keverednek. Érdekesség, hogy az egyik televíziós csatornán 2008-2009-ben egy, az eredetinél 5 perccel rövidebb filmet vetítettek. Pont a kaszinós jelenet hiányzott. Ki tudja, igaz-e, mindenesetre tény, hogy ez a portál így volt valódi, ahogy látjuk, igaz a Casino Sopron időközben erről a helyről már elköltözött. nevtelen.png

Pont Tom Hanks nem jött el

Szuper helyszín szuper produkciókhoz a fertődi Esterházy kastély, ahol gyakran fordulnak meg több száz fős stábok. Az egyesült államok elnökének életét bemutató HBO sorozat, a John Adams egy pillanata tűnik fel a képen. Nem nehéz kitalálni, hogy a filmbéli Versailles-t látjuk éppen. Tom Hanks helybéli rajongói nagy csalódása volt, hogy a film "majdnem főszereplője", egyébként koproducere Fertődre nem látogatott el 2007-ben.

adams2007.jpgFotó: eszterhaza.hu

Emlékezetes gigaprodukció a Szigetközben

Minden idők legdrágább európai televíziós sorozatának mondták a Napóleon életéről szóló, Christian Clavier és Gérard Dépardieu főszereplésével készült, hat országban is forgatott filmet (2001). Ennek egyes jeleneteit szintén a fertődi kastélyban forgatták, hatalmas stábbal. A film talán azért is marad emlékezetes, mert akadtak problémák a Szigetközben. A Felső-Szigetköz több ágából három napra eltűnt a víz, a helyiek nejlonzsákokban hordták haza a halakat. Félezer statiszta, hídépítés, robbantások, elhullott lovak, csatajelenetek, a forgatás minden tekintetben csupa izgalom volt. A természetvédők számára is.  

napoleon.png

Hol máshol, mint Nagycenken

Ha létezik autentikus helyszín, akkor a Széchenyi film számára a nagycenki kastély az. Gróf Széchenyi István életét bemutató A Hídember 2002-ben készült, Bereményi Géza filmjének egyes jeleneteit Nagycenken forgatták. 

7_nevtelen.png

Kosssuthkifli a Pékmúzeumból

A Fehér Béla azonos című regénye alapján készült, Rudolf Péter által rendezett televíziós sorozat (2013) élettel töltötte meg a soproni bécsi utcai, apró, de annál érdekesebb kis Pékmúzeumot, ahová a Vödric-ház és cukrászműhely költözött. De forgattak jeleneteket a Fő téren, a Stornó-házban is, Thalvizer grófnő filmbéli házában.forgatas08.jpg

forgatas14.jpg

forgatas10.jpg

Fotók forrása: muzeum.sopron.hu

Nem Kőszeg, hanem Sopron

Kristóf Ágota negyven nyelven megjelent világhírű regényéből készült A nagy füzet egyes jeleneteit Szász János rendező nem Kőszegen forgatta le, hanem Sopronban. Kőszeg az írónő gyermekkorának meghatározó helyszíne volt, nyughelye is ott van. Igaz, Kristóf Ágota a regényben egyszer sem ejti ki Szombathely és Kőszeg nevét, (nagyváros", "kisváros") mégis Kőszeg rémlik fel az embernek a regény olvasásakor.

2013-ban Sopronban három napon át forgattak jeleneteket, a Balfi utca és az Árvaköz, mint korabeli piac tűnik fel
a filmben. 

2671218.jpg

2671223.jpg

2671238.jpg

Fotók forrása: kisalfold.hu

Náci zászlók a soproni belvárosban

Ennek a sorozatnak aztán igazán nem kellett a potyareklám, mégis kapott bőven. Az angol királyi család történetét és II. Erzsébet életét feldolgozó óriás költségvetésű filmsorozat, a The Crown 2017 februári, soproni és fertődi forgatását hatalmas érdeklődés kísérte a közösségi felületeken, ahol a helyiek százai próbáltak lopva fotókat készíteni a soproni Fő tér épületein, a házakon lobogó náci zászlókról vagy a látogatóktól elzárt fertődi kastély kapujából. Sopron itt a németországi Darmstadt városa lett, ahol a Windsor-ház repülőgép szerencsétlenségben elhunyt német ágának temetéséről forgattak, statiszták hadaival. Kell még egy kis idő, hogy a felvett képsorokat láthassuk.

20170214_105052.jpg

20170214_105240.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenynektek.blog.hu/api/trackback/id/tr9012258924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aegopolis2 2017.02.19. 18:04:03

Egy további eset: Kecskeméten, a Katona József Színházban forgott a Csodálatos Júlia (Being Julia) Annette Bening és Jeremy Irons főszereplésével. A színésznő ezért az alakításért Golden Globe-ot kapott, és jelölték Oscar-ra is a legjobb színésznő kategóriában (Hilary Swank "kiütötte" a Millió dolláros bébivel...).

A színház egy 1938-as londoni helyszínt "alakított".

Nagyváradi Krisztián 2017.02.20. 06:23:14

Én még megemlíteném a szintén Sopronban forgatott Beethoven árnyékában című amerikai filmet, melyben a művész végnapjait ill az Örömóda elkészülését mutatja be és Sopronban forgatták több mint két héten keresztül 2005 májusában. Én akkor Sopron legrégebbi szállodájában dolgoztam és ott volt elszállásolva Ed Harris és Diane Kruger akik a főszerepeket játszották, mind a ketten nagyon közvetlenek voltak. Szerintem ez is megér egy emlékeztetőt. Mellesleg soproniként volt szerencsém szerepelni a Nagy Füzetben és a John Adamsben is :)

butyko 2018.05.17. 09:46:23

Az első filmforgatás,amit megtapasztaltam,az 1978-as "Koldus és királyfi volt. port.hu/adatlap/film/tv/koldus-es-kiralyfi-crossed-swords/movie-42780 Fényképek: sopronanno.hu/bejegyzes/a-koldus-es-kiralyfi-cimu-film-forgatasa ugyanezen az oldalon egy szemtanú leírása is olvasható!
süti beállítások módosítása