2018. április 13. írta: Kaiser Smarni

A menekülők útja és az andaui híd

Látnivaló Burgenlandban - Andau (Mosontarcsa)

Egy kicsi és jelentéktelen falucska és egy rozoga fahíd a magyar-osztrák határnál. Hetvenezer magyar ment át itt a megtorlás, az erőszak, a kirekesztés és a gyűlölet elől menekülve Európa felé. Az 1956-os magyar események után világhírűvé vált andaui fahídról és a menekülők útjaról ma is úgy tartják, hogy az emberi szabadság, a tolerancia, az önzetlen segítség és a jóakarat jelképe.

Az apró kis falu, Andau (Mosontarcsa) Burgenland keleti csücskében fekszik, néhány kilométerre a határtól, a Hansági-főcsatornánál. A csatornán átívelő, mindössze 7 méter hosszú hidacska 1956 novemberében azoknak a magyaroknak lett az egyik legfontosabb menekülő útvonala, akiknek szertefoszlott egy jobb Magyarországba vetett hite és mielőtt újra lehullott volna a Vasfüggöny, azzal a kevéssel ami a batyujukban elfért, elindultak a vélt szabadság felé.

Ezekben a hetekben hetvenezer menekülő magyarnak jelentette az életet, hogy a mocsaras Hanságban rátaláljon a néhány méteres kis fahídra és ezen keresztül meneküljön el az országból.

1956-ban a hídról készült felvételek bejárták a világot. A fényképek egy részét G. M. Chapelle készítette, akit aztán 1956. november elején a határ magyar oldalán letartóztattak. Az andaui híd a hidegháború világszerte ismert szimbólumává vált, később, ausztriai látogatása alkalmával Richard Nixon is felkereste a települést.

A fahidat 1940 körül építették az osztrák gazdák, ezen keresztül jártak művelni szántóföldjeiket.

1944-ben a visszavonuló német katonák egy része itt menekült ki Magyarországról, de ennél még szomorúbb és nehezebben feldolgozható esemény tanúja volt az 1947-48 közötti időszakban. A német lakosság tömeges kényszer-kitelepítése során megnyilvánuló megaláztatások, kegyetlenkedések és visszaélések miatt a környékbeli német lakosság ezen az útvonalon menekült el az országból a kitelepítések elől. Az 1956 novemberi eseményeket viszont valóságos exodusként írták le a szemtanúk. Tény, hogy az országból elmenekülő kétszázezer magyar egy jelentős része, mintegy hetvenezer a fahídon keresztül jutott át Ausztriába.

A híd és Andau falu közötti néhány kilométeres útszakaszt ezért nevezték el a menekülők útjának.

Ez volt talán Európa legjelentéktelenebb hídja, ami aztán a sors szeszélyéből heteken át a világ legfontosabb hídjává vált.

Az 1940-es évek végétől a magyar határőrizet az osztrák határnál is erős volt: őrtornyok, szögesdrót, őrkutyák, felszántott határsáv, szüntelen járőrözés. 1956 két utolsó hónapjában azonban megroggyant a határőrizeti rendszer. A hansági terület, a sík vidék, mezők, ösvények - ha lehet ilyet mondani - jó terep és szinte az egyetlen rés volt a meneküléshez.

"Nyugatról a sajtó, a segélyszervezetek munkatársai és a CIA zsoldjában álló agitátorok és magyar nácik" – ahogy ezt a korabeli propaganda állította – özönlöttek át a határon. A nagyobb határpontokat az oroszok igyekeztek lezárni, de a forradalom leverése utáni néhány hétben még szabad volt az út Hansági-főcsatornánál, a Trianon előtt még Mosontarcsa nevet viselő, kis burgenlandi falu, Andau felé. A hidat az oroszok 1956. november végén felrobbantották ugyan, de a krónika szerint gyalogosan még lehetett járni rajta.

1996-ban egy idős adaui fafaragó kezdeményezésére, a forradalom évfordulója alkalmából építették újjá, az eredeti dokumentumok alapján rekonstruálva. A szerkezetet az osztrák hadsereg építette, magyarok biztosította faanyagból. Építettek a híd mellé egy kilátót, őrtornyot is, melynek falán látható táblák az andaui eseményeket elevenítik fel. Ma a hídon át - amely történelmi emlékhely - egy kerékpárút vezet, rajta keresztül lehet megtenni a Hanság-kör kerékpáros túrát.

Sohasem voltam tanúja semminek, ami a magyar meneküléshez hasonlatos lett volna

Ezt James A. Michener írta le, aki 1956 őszén Amerikából Bécsbe, majd Andauba jött és ezután írta meg Az andaui híd című könyvét, amit 1957-ben Argentínában adtak ki. Az amerikai egyetemeken tanító Michener könyve az egyik legrészletesebb és legterjedelmesebb beszámoló volt akkor az 1956-os magyar történésekről.

A menekülők többsége fiatal és erős volt, sokan indultak útnak kicsi gyerekekkel és csecsemőkkel. Mire azonban határ közelébe értek, a végsőkig kimerültek. Mindenkire kemény gyalogolás várt, jobbára éjszaka, felszántatlan mezőkön és a Hanság vidékén már mocsaras talajon. Meg kellett találniuk az utat, az átjárást és ha kellett, át kellett gázolni a jeges vízen. Ha elvétették a jó irányt, szélesebb csatornákba botlottak, amin már csak átúszni lehetett.

Az andaui krónika szerint november első napjaiban a falu népe már hallotta a magyar oldalon dübörgő lánctalpasokat, amint közeledtek az országhatárhoz. A következő napokban megjelentek az első menekültek, aztán egyre több és több, végül több tízezer. Az andaui lakosság a falu iskolájában, óvodájában helyezte el a menekülteket, élelmiszerrel, ruhaneművel látták el, amivel tudták, segítették őket. Osztrák oldalon az út mentén számos - ma egy kicsit viharvert állapotú - szobor látható. A gyűlölet, a kirekesztés és az erőszak ellen szólnak, vagy inkább erre emlékezetnek.

A kerékpárút, amely érinti az emlékhelyet, egyébként a Hanság lápvidékén kalauzol körbe minket, mintegy 33 kilométeres szakaszon. A Fertő-tó melletti Hanság-kör túra könnyű, teljesen sík terep osztrák és magyar oldalon is, viszonylag jó minőségű betonúton és a Hansági-főcsatorna töltésén át egy zúzalékos földút szakaszon. A körtúra a fokozottan védett óriás túzok élőhelye mentén vezet, így nem csak a történelembe, hanem a természet birodalmába is bepillanthat az ember.