Széchenyi István nagycenki sírja kultikus, történelmi zarándokhely, ahol lerója kegyeletét minden generáció. Volt azonban egykor valaki, akit a sírbolt leghűségesebb látogatójaként tiszteltek a faluban. A Nagyasszony sok éven át jött, mindig hozott virágot vagy koszorút. Voltam imádkozni az Istennél – írta, s valóban, a sírboltban Széchenyi koporsója előtt térdelve, mint az imát, hosszan mondta Arany versét, a Széchenyi emlékezetét. A cenki sírbolthoz zarándokként évente visszatérő Nagyasszony, korának legendás színésznője, a Nemzeti Színház örökös tagja, Jászai Mari volt.
Úgy megértem őt, mint senki más
Jászai Mari (1850-1926) mindössze 10 éves volt, amikor Döblingben eldördült a Széchenyi életét kioltó pisztoly. A drámaian nehéz gyermeksorból az ország ünnepelt színésznőjévé váló tragika soha nem találkozott Széchenyivel. Egyik eszményképének mégis egész életében őt tartotta. A drámában Shakespeare, a költészetben Petőfi, a politikában pedig a Legnagyobb Magyar. Ez utóbbi kettőért haláláig rajongott. Nem csak Széchenyihez, Petőfi kiskőrösi szülőházához is évente zarándokolt el.
Fotó: Jászai Mari, született Krippel Mária, wikipédia
Valódi neve Krippel Mária volt (német fordításban beteget jelent, kicsit lesajnáló éllel), de ezt annyira gyűlölte, hogy anyakönyvi kivonatából is kiégette. Gyermekkorában apja sóba áztatott kötéllel verte, élete később sem fordult jobbra, markotányosként vett részt a königgrätzi csatában, ahol betegeket, sebesülteket ápolt. Tizenhat évesen megszökött egy vándorszínész társulattal. Első néma szerepe A peleskei nótárius volt, 1872-ben lett tagja a Nemzeti Színháznak, bemutatkozó előadásán Gertrudist játszotta a Bánk Bánból, Jókai feleségét, Laborfalvi Rózát követően. 53 éven át, haláláig játszott a Nemzetiben. 1883-ban ő volt Az ember tragédiájának első Évája, húsz Shakespeare-hősnőt játszott el, és elsőként alakította magyar színpadon az antik tragédiák hősnőit: Antigonét, Elektrát. Divat volt Jászai Marit látni, azt mondták róla, igazán akkor jó, ha nem játszik, "csak úgy van" a színpadon. Ellenállhatatlan egyéniségként írták le kortársai, aki nem alapított iskolát, senki nem követte, mert utánozhatatlan volt. Az I világháború alatt is katonákat ápolt, lakása valóságos raktár volt, zsákszám küldte a szeretetadományokat a harctérre. Megtakarított vagyonát erre költötte.
Ifjúkori naplóját megsemmisítette, majd ötven évesen újra írni kezdett. Emlékezései halála után kerültek nyilvánosságra, bejegyzéseit Lehel István rendezte sajtó alá.
Fotó: Jászai Mari Gertrudis szerepében, wikipédia
Cenkre megyek, Hozzá
Jászai Mari naplójegyzeteiben sok helyütt említi Széchenyit. „Nekem Széchenyi István áll az oltáromon, a képét viselem, és minden esztendőben elzarándokolok a szentséges sírjához Nagycenken, mely az én lelkem Mekkája.” Azt, hogy az ünnepelt, egyébként szenvedélyes színésznő Széchenyi koporsóját rendszeresen látogatta, nem csak maga jegyezte fel emlékirataiban, cenki jelenlétét élénk sajtófigyelem is kísérte: a Nemzetőr, a Sopron, a Soproni Napló is tudósított a látogatásokról, s mindarról, ami ez alkalmakkor Nagycenken történt.
Fotó: Jászai Mari emlékiratai
Nem csak Herczeg Ferenc író (aki többször is elkísérte Jászait) elbeszéléséből tudni, mi volt ekkor a tragika rendszeres zarándok-programja. Lejegyezték ezt maguk a nagycenkiek is.
A Nagyasszony (így szólították Nagycenken) jobbára a Fehér ló vendéglőben szállt meg, s innen az első útja mindjárt Széchenyihez vezetett. Másnap végig sétált a híres nagycenki hársfasoron, s nagy virágcsokorral tért vissza, amit a vendéglős megőrzött, s gondja volt arra, hogy az elszáradt csokor a következő évben is ott legyen a Nagyasszony szobájában. Jászai esténként a családdal beszélgetett vagy betért az ivóba, ahol gyakorta szavalt is az embereknek. Megrendítő volt 1919-ben, a háború után történt látogatása, mikor a Szózatot szavalta el és a "megkeményedett, ráncos, öreg iparos- és parasztarcok lassan vonaglani kezdtek, a szemekből kicsordult a könny."
Máskor Rábatamásiban szállt meg, öccsénél. Az emlékezet szerint Jászai ezt követően írt levelet Széchenyi István fiának, Bélának, aki a nagycenki birtok örököse volt, hogy engedélyt kérjen magának és társaságának a nagycenki parkon és fasoron keresztüli áthaladásra. „Évenkint járok oda, hogy két órát imádkozzam” – írta. Jászai hagyatékában állítólag megmaradt az a névjegy, melyet Széchenyi Béla válaszképpen küldött neki:
E névjegy előmutatója társaságával megtekintheti a nagycenki kastélyt, járhat-kelhet a kertben, a hársfasorban és birtokom bármely részében és bármikor.
Ezen kívül is volt kapcsolata Széchenyi Bélával, ezt írta le megjelent emlékiratában.
Jászai Mari Széchenyi iránti mérhetetlen rajongása és tisztelete jeléül nem csak virágot vitt a sírboltba. A tragikát a Nemzeti színházi tagságának 25. éves évfordulóján, 1897-ben aranykoszorúval ajándékozták meg. A koszorút Jászai elvitte Nagycenkre és Széchenyi sírjára helyezte. Csenár János leírása szerint három ízben hozott - a jutalomjátékai, kitüntetései alkalmával kapott - ezüstkoszorúkat, s ezeket Széchenyi márványtáblája fölé helyezték. (Jelenleg restaurálás alatt állnak, most nem láthatók a Széchenyi Mauzóleumban.) Arany János Széchenyi emlékezete című versét állítólag 19 percig mondta.
Emlékirata ma is érdekes olvasmány, bejegyzéseit színháztörténeti szempontból is értékesnek tartják. A Nemzeti Színház nagyasszonya 1926. októberi 5-én hunyt el.
Ezekből a forrásokból szemezgettem: Berecz Dezső: Jászai Mari látogatásai Nagycenken és Rábatamásiban; Jászai Mari emlékiratai - OSZK, sajtó alá rendezte Lehel István; Huiber Edit: Beszélő múlt, amiről a cenki sírkövek mesélnek, történetek a falu múltjából; Nagycenki Füzetek: A nagycenki sír leghűségesebb látogatója (Csenár János nyomán); Fotók: saját; wikipédia; képkivágások forrása: Jászai Mari emlékiratai - OSZK, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda kiadása, Haraghy Jenő rajzaival.
