Ez a gyönyörű, vörös gránitból készült síremlék a nagycenki kastélytól a Fertő felé vezető, több mint két kilométer hosszúságú Széchenyi-fasor végén, megkapó környezetben, a tavat szegélyező fertőbozi dombok fokán áll. Itt nyugszik a világutazó Széchenyi Béla gróf és gyermekágyi lázban elhunyt fiatal felesége, Erdődy Hanna grófnő.
A remetével már nem találkozhatunk itt, de a természetet és a kultúrörökségeket kedvelő kirándulókkal, lovasokkal és erdészekkel annál inkább.
Béla gróf Széchenyi István fia volt, akit már nagyon fiatal korában lelkesítettek a kalandos utazások és életveszélyes vadászatok, de talán mégis másképp alakult volna az élete, ha a fiatal Erdődy Hanna grófnő szülése nem fordul tragédiába.
A grófnő Bécs egyik elragadóan bájos, ünnepelt szépsége volt, szerelmük mindössze két évig tartott, a fiatalasszony a szülést követően, háromnapos szenvedés után, 26 éves korában hunyt el. Az egyébként életvidám grófot mélyen lesújtotta az esemény, a következő éveket az asszony síremlékének tervezésére fordította. Az emlékezet szerint a gróf további élete bánkódás és gyász volt, soha nem nősült újra. Úgy tartják, bármerre is utazott a világban, amulettjében mindig magával hordta a felesége arcképét.
Széchenyi Béla 1877- ben indult el "Belső Ázsia és Tibet kifürkészésére"indított expedíciójára, melynek tudományos igényű feldolgozása világhírt hozott számára, a beszámolókban leírt geológiai és őslénytani adatokat ma is forrásként használják. A Magyar Tudományos Akadémia Tiszteletbeli tagjává választották.
Két gyermekét, Hanna és Alice grófnőket nagy gonddal nevelte, idős korában együtt tettek hosszú utazásokat Európába és Észak Amerikába. Széchenyi Béla grófot, negyvenhat évi özvegység után, 1918-ban temették el a nagycenki hársfasor végében álló sírhelyre.
A grófnő és a gróf / fotó:szivk.hu
A szarkofág alakú sírhelyet Kundmann Károly bécsi szobrász készítette vörös svéd gránitból. A domborműveken maga a grófnő is látható. Az allegorikus alakok a hit, a szeretet és a remény megtestesítői. 
A nagycenki hársfasor a kastély barokk kertjének folytatásaként, az országút túloldaláról indul és a fertőbozi dombsor gerincéig húzódik. Több mint két kilométer hosszan, több mint 600 fát ültettek el itt, úgynevezett alle verte-ben. A két fasor között 12 öl távolság, kicsivel több, mint 22 méter szélességben gyepmező húzódik, melyet a források szerint nem lovaglásra, hanem sétaútként használtak. A lovaglás és a kocsikázás a két oldalt húzódó úton zajlott. A fákat Széchényi Antal és felesége kívánságára ültették az 1700-as évek közepén. Ez a kettős fasor egyike a legkorábban védetté nyilvánított területeknek, 1942-ben a Magyar Királyi Földmívelésügyi Minisztérium rendeletben tette védetté.
Az első hazai katonai felmérésen a hársfasort már ábrázolták, 1783-ban felrajzolták a térképre.
A fák telepítésével egy időben a fasor végén egy ligetet is létrehoztak és egy remetelakot is építettek ide, amit az emlékezet szerint az 1900-as évek elején bontottak el. Egy II. József alkotta rendelet megszüntette a remeteség intézményét és a cenki remetét az ispitába költöztették, ahol felügyelőként tevékenykedett. A remetelak (amit később valószínűleg erdészházzá alakítottak át) közelébe építették a sírhelyet, melyet örökzöld növények vesznek körbe. A sírhely környékén több olyan fa is áll, amiket vélhetően maga Széchenyi Béla gróf hozott magával egzotikus útjairól és ültetett el ide.
A kastélytól a sírhelyig tartó gyalogos úton több helyütt korabeli kőpadokon is megpihenhet egy keveset a látogató. Érdemes itt egy mély levegőt venni, szemlélődni és elmélyülni a természet szépségében.
Fotók: saját
