A nyolcvanas évek elején lassan, de biztosan kopogtatott a glasznoszty, a nemzetközi helyzet enyhülőben volt, készülődött érkezni a világútlevél és a 3 ezer forintos valutakeret. Ekkor még egyetlen honfitársunk sem gondolta, hogy néhány év múlva azon kell majd studírozni, hogyan rögzítsük a méretes Gorenjét a Wartburg tetején és miképp váltsuk vissza "okosba" a Mehrwertsteuert. Ebben az évtizedben a soproni határállomást  (akárcsak a hegyeshalmit) nem csak a fél ország járta meg, itt jött át fél Burgenland is. A határszélen ekkor kezdtek barátkozni az osztrák bevásárlóturizmussal, Sopron pedig ott állt a "butikvárossá" minősülés küszöbén. Ezt a korszakot idézik fel a FORTEPAN fotóarchívumából válogatott, zömében 1982-ben, a Sopron-Klingenbach határállomáson készült képek. Nosztalgia fotók, emlékmorzsák a határellenőrzés világából.

Fotó: FORTEPAN / Magyar Rendőr adományozó,1982. 

Hogyan is volt? - határellenőrzés az enyhülés előtt

A "nemzetközi helyzet fokozódása" és az "imperializmus elleni harc" időszakában, 1948-tól élt a szabály, hogy az Ausztriába vezető közúti forgalom ellenőrzési pontokon (ez volt a FEP)  a járműből kötelezően ki kellett szállni, amikor az okmányok vizsgálatára került sor. Egyedül a diplomaták élvezhettek kiváltságot: ők maradhattak a kocsijukban. A táskákat és egyéb cókmókokat ekkoriban be kellett cipelni a FEP egy kijelölt helyiségébe, ahol aprólékosan átnézték őket. Az okmányok vizsgálata természetesen igen alaposan történt, a kérdés az volt, nem hamisított-e, illetve a tulajdonost nem körözik-e éppen.

Ekkoriban közúti forgalom mondhatni nem is nagyon létezett, vagyis elég gyér volt. Így a Sopron-Klingenbach határátkelőnél sem kígyóztak még a legendásan hosszú kocsisorok. Alig lehet felismerni, ez az egy szál sorompó a soproni határállomást jelentette 1963-ban. 

Fotó: FORTEPAN / Bauer Sándor adományozó, 1963 

A vonatszerelvények ellenőrzése más tészta volt

A vonatokat nagy szigorsággal ellenőrizték. Az ötvenes évektől a szerelvényt a vágány minkét oldalán figyelték, sőt az országhatár és a határállomás között gyalogosan kísérték is, nehogy bármi történjen, valaki le- vagy felugorjon rá. Az útleveleket levitték a vonatról, jegyzékelték, majd a vonaton adták csak vissza. Közben aprólékosan átvizsgálták a vagonokat, hogy elbújva se szökhessen át senki a határon. Nem is gondolnánk, hogy nemzetközi pénzügyi vitákat okozott az ellenőrzés, ami nyilván iszonyú lassú volt, a vonatok pedig állandóan késtek. De nem csak az idővel volt gond, az üzemanyaggal is. Az osztrák vasút 3 millió Schillinget követelt, mivel az állandó megállás és az elindulás erőteljes szénfogyasztás emelkedést okozott. 1955-től már arra törekedtek, hogy csak éjszaka állítsák meg a szerelvényeket a határon.

Később megszüntették a vonatok kíséretét és határon való megállítását, de ez alól kivétel volt Sopron. A legfontosabb vonalakon bevezették a menet közbeni útlevél-ellenőrzést, ami alatt természetesen senki nem hagyhatta el a vasúti kocsit. 

A fotó : FORTEPAN / Urban Tamás adományozó, 1968

Nem volt tanácsos zavarban lenni

Ugyan az 1960-as évek közepétől kezdték kiépíteni az elektromos jelzőrendszert, ám a közúti határpontokon némileg mégis enyhült a határellenőrzés szigora. Belépett a pszichológia és az utas viselkedése került a középpontba. A zavart, ideges, kapkodó személy alapból gyanús volt, s jó okkal feltételezték, hogy csempészáru vagy hamis okmány lehet a háttérben. Ekkor már az okmányok vizsgálatát az utasok előtt végezték, csak rendkívüli helyzetben gyűjtötték össze és vitték külön helyiségbe. A kapitalista országok állampolgárait, főképp az NSZK-ból érkezőket minden esetben kiszállíttatták a gépkocsiból és alaposan átkutatták a járművet. Az embercsempészésre alkalmas rejtekhelyeket keresték elsősorban, de "benéztek" a motorházba, az ülések mögé és alá is. Persze megesett, hogy darabokra szedték a kocsit.

Fotók: FORTEPAN / Magyar Rendőr adományozó, soproni határállomás, 1982

Sopron, a butikváros

A hetvenes évek végétől kezdődött az a korszak, amit a soproniak az osztrák bevásárlóturizmus fénykoraként emlegetnek. Ekkor még nem a magyar honfitársaink zúdultak át a határon, megcélozva a bécsi Mariahilfert, olyan menő dolgokért, mint a kávé, a Grundig magnó, a Gorenje hűtő, a FA szappan, banán, kiwi vagy Persil mosópor. Éppen ellenkezőleg, az osztrák sógorok jöttek tömegével, először csak az olcsóbb benzinért, később pedig a náluk nem, vagy csak drágán kapható szovjet pezsgőért, trappista sajtért, magyar téliszalámiért. No és szépészeti, kiemelten pedig fogászati kezelésért.  

Az osztrák bevásárlóturizmus persze nem csak Sopronra, Mosonmagyaróvárra, hanem a többi határszéli településre is hatással volt. Míg mi magyarok állítólag 50 milliárd (!) forint értékben hagytuk ott cirka két év alatt a valutát Ausztriában, az osztrák bevásárlóturizmus nekünk is szépen hozhatott a konyhára. 

Fotó: FORTEPAN/ Magyar Rendőr adományozó, 1982, soproni határállomás

Ami tény, hatalmasra nőtt a határforgalom a soproni határátkelőhelyen. A határon dolgozókat a "határőrség járat", a 25-ös jelzésű busz szállította ki Sopronból a FEP-re. S bár főképp nyáron igen szép számban vették célba ezt a határpontot a Balatonra tartó lakókocsis német állampolgárok, no meg a szabadságolások miatt oda-vissza utazó, "németbe" dolgozó török vendégmunkások, azért a határon átkelők nagy tömege bevásárolni járt a városba. 

A nyolcvanas évek közepére, végére tehető a soproni Várkerület újkori történelmének virágzása, annak is a fénykora és az ebből született, elhíresült "butikváros" kifejezés. A Várkerületen ugyanis sorra nyitottak a kisvállalkozások üzleteket és butik hátán butik várta az olcsó, divatos ruhaneműkkel a sógorokat. 

Ez időben senki nem gondolta, hogy ennek a korszaknak egyszer majd vége is lehet, és befellegzik a szépen prosperáló bevásárlóturizmusnak. Aztán persze ennek is vége lett. 

Fotó: FORTEPAN/ Magyar Rendőr adományozó, 1982

Egyébként a nyolcvanas évek enyhüléses időszakában már nem volt érvényben a korábbi tűzparancs. A határőr a fegyverét csak "végső esetben" használhatta, ha "elkerülhetetlenül szükséges" volt. 

Fotó: FORTEPAN/ Magyar Rendőr adományozó,1982

Ezen (a posztot záró) képen a soproni FEP egy szolgálati helyisége látható. Bepillantást ad a FEP belső életének egy kissé protokoll ízű pillanatába. Ha valami, akkor ez volt maga a királyság. És nem csak a sport rajongóinak. Érdekes a kép jobb szélén fent, az ablakpárkányra erősített korabeli csengő. Vajon kik és miért jeleztek, amikor ez itt csörömpölni kezdett? 

Fotó: FORTEPAN / Magyar Rendőr adományozó, 1981, Sopron határállomás, szolgálati helyiség

Ha van egy jó, szórakoztató történeted a tarsolyban, írd meg, szívesen olvasnánk itt a blogon kommentben vagy  faceboook oldalunkon.

Ezekből a forrásokból szemezgettem: Sallai János: Egy idejét múlt korszak lenyomata és A magyar-osztrák határ történetéről a 18. századtól napjainkig