A piknik, amin elsodorták a határt
2018. augusztus 17. írta: Kaiser Smarni

A piknik, amin elsodorták a határt

1989. augusztus 19-én a Páneurópai Piknik rendezvénye alatt, több száz keletnémet állampolgár áttörte a határt és futva jutott át Ausztriába. A Sopron közelében huszonkilenc évvel ezelőtt történt eseménynek ma könyvtárnyi irodalma van. Szervezők, a helyszínen szolgálatot teljesítő határőrök írták le, mondták el emlékeiket, politikusok méltatták a két Németország egyesítésében fontos szerepet játszó eseményt. Érdekes kortörténeti dokumentum azonban az is, milyen híreket közölt a történtekről előfizetőinek a korabeli MTI.magyar_nemzet_20090819_227sz.JPG

Képkivágás: Magyar Nemzet, 2009.augusztus 19. 

A Magyar Távirati Iroda a rendszerváltás éveiben történt események felidézése érdekében  2009-ben, a rendszerváltás 20. évfordulójára készülve, megnyitott egy hírarchívumot. Ennek köszönhetően azokat a hírkiadásokat is megismerhette a közvélemény, melyekhez a történelmi változást hozó évben, 1989-ben csak az MTI előfizetői juthattak hozzá. Az archívum nem csak az MTI saját hírkiadásába, hanem a korabeli rádiófigyelő szolgálat, a Szabad Európa Rádió, a BBC, az Amerika Hangja rádiók éterbe sugárzott műsorainak leírt anyagaiba is betekintést enged.  

Az MTI 1989. augusztus 15. és 21. között kiadott híreiből idézünk fel most néhányat, gondolván, hogy a Páneurópai Piknik évfordulóján nem csak az archív fotókban, hanem az archív hírekben való böngészés is érdekes lehet.

A Magyarországon már a korábbi hónapokban kialakult helyzetről ad általános képet ez a hír: 

München, 1989. augusztus 20. - Szabad Európa Rádió (Zene, szó)

A Süddeutsche Zeitung című nyugatnémet napilap értesülései szerint jelenleg mintegy 200 ezer keletnémet állampolgár tartózkodik hazánkban. 

Kérdés: mennyi tér majd vissza belőlük Erich Honecker munkásparadicsomába? A jelek mindenesetre arra mutatnak, hogy jelentős részük inkább az igazolatlan hiányzást választja, hiszen a bécsi NSZK-követségen naponként százával jelentkeznek beutazó vízumért azok az NDK-s polgárok, akik előző éjszaka - kijátszva a magyar határőrséget - a zöldhatáron keresztül távoztak Magyarországról... 

Ezt megelőzően ez történik Sopronban:

München, 1989. augusztus 15., kedd  - Szabad Európa Rádió (Magyar híradó)

Közeledik augusztus 20-ika. Országszerte nagy a készülődés Szent István ünnepére. Szent István napjához kapcsolódik a páneurópai piknik programja is, amelyről Szentkirályi Zsolt beszél Sopronból: 

    - Napjainkban újra aktuálissá vált a közös európai ház létrehozásának gondolata. Egy békés európai unió megteremtésén kell fáradoznunk, amelyben már nem lesz egyetlen olyan állam sem, ahol a demokrácia és az emberi jogok nem a mindennapi életben, a jogállamiság gyakorlatában, hanem csak programpontokban és a propagandában jelennek meg. S ebben a reménybeli közös európai házban természetesen nincs helyük politikai praktikák által emeltetett szögesdrótoknak, falaknak és lélektani sáncoknak. 

Ezen gondolatok jegyében hívunk minden kedves érdeklődőt egy páneurópai piknikre Sopronba. A rendezvénysorozat augusztus 19-ikén, szombaton 15 órakor kezdődik a Sopronkőhida és Sopronpuszta közötti egykori határsáv helyén...  

nyugati-kapu.JPG

Képkivágás a Nyugati Kapu című újság 1999. augusztus 18-19.megjelent számából  

Megkezdődik a rendezvény és megtörténik a határáttörés: 

Soproni rendezvény - tömeges szökés

Pach Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 1989. augusztus 19. szombat (MTI-tud) 17:04 óra 

Több mint kétszáz NDK-beli állampolgár rohant át szombaton magyar területről Ausztriába, amikor a Páneurópai Mozgalom és a Magyar Demokrata Fórum határ menti rendezvénye keretében kinyitottak egy, máskor zárva tartott kaput. Az APA osztrák hírügynökség helyszíni beszámolója szerint a keletnémetek valósággal átgázoltak azokon az osztrákokon, akik az erre az alkalomra kinyitott kapun Sopronba akartak menni az osztrák-magyar közös rendezvényre. A két rendező szervezet külön kérésére a határ menti ,,Páneurópai Piknik,, résztvevőinek nyitották ki a kaput, hogy a határ nemlétét jelképesen bizonyítandó, ne a hivatalos határátkelőhelyen menjenek át. A határon átrohant keletnémetek úgy nyilatkoztak, hogy röplapokból szereztek tudomást a rendezvényről. Előzőleg már több ízben sikertelen kísérletet tettek arra, hogy Magyarországról Ausztriába szökjenek.

nyugati_kapu3.JPGnyugatikapu_4.JPG

Képkivágás a Nyugati Kapu című újság 1999. augusztus 18-19.megjelent számából   

Csoportos határsértés - elsodorták a határőröket

MTI -1989. augusztus 19., szombat 20:33

... A BM Határőrség információja szerint a magyar és az osztrák határőrizeti és vámszervek a piknik során Sopronpusztán ideiglenes határátkelőhelyet nyitottak meg, ahol 1945 óta első ízben közösen végezték az ellenőrzést. A magyar-osztrák közeledést és szélesedő együttműködést jelképező rendezevényt azonban a délutáni órákban 40-50 fős csoportokban érkező több mint 150 NDK állampolgár tiltott határátlépési kísérlete zavarta meg. Agresszív fellépésükkel elsodorták a magyar és az osztrák határőröket és vámőröket. A tiltott határátlépést a határőrök csak fegyverhasználattal akadályozhatták volna meg, de tekintettel az államhatárral kapcsolatos politikai felfogásra és a rendezvény nagy jelentőségére, fegyvert nem használtak és más kényszerítő eszközt sem alkalmaztak. Az ideiglenes határátkelőhely a tervezett időpontban zárta kapuját és a soproni határőrkerület intézkedett az államhatár őrizetének megerősítéséről.

nyugati_kapu2.JPG

 

Pach Ferenc, az MTI kiküldött tudósítója jelenti:
Bécs, 1989. augusztus 20. vasárnap 11:42 óra, (MTI-tud.)

A Sopron melletti tömeges szökés után szombaton éjjel 450 NDK-beli állampolgár indult útnak Bécsből az NSZK-ba. Mintegy 150 személy három különautóbusszal még szombaton késő este, háromszázan pedig vasárnap kora hajnalban különvonaton keltek útra az NSZK giesseni menekülttáborába. A bécsi nyugatnémet nagykövetség, amely szombaton este soron kívül a szükséges papírokkal és pénzügyi segéllyel látta el a keletnémeteket, úgy nyilatkozott, hogy a soproni tömeges szökés mintegy 350 keletnémet érkezett Ausztriába. Az éjszaka útrakeltek között korábban átszököttek is vannak. 

Az APA osztrák hírügynökség tudósítójának helyszíni beszámolója szerint a Sankt Margarethen, (Szentmargitbánya) és Sopron közötti régi úton, a páneurópai piknik alkalmából kijelölt átkelőnél a rendezvény osztrák résztvevői keltek volna át éppen, amikor magyar területen emberek nyomultak előre, és szétnyomva a kaput átfutottak osztrák területre, elsodorva a várakozó osztrákokat. A magyar határőrök nyilvánvalóan nem számoltak a váratlan akcióval, nem avatkoztak közbe - írta az osztrák hírügynökség. Az APA tudósítója szerint a tömeges szökés után még több kisebb csoport sétált át a nyitott kapun, amíg mintegy másfél óra múlva a magyarok ismét megkezdték az átkelők ellenőrzését, s már a határ felé tartókat is igazoltatták.  

 historia_2009_2sz.JPG

Képkivágás: História 2009. 2. számából

Pach Ferenc, az MTI kiküldött tudósitója jelenti:
Bécs, 1989. augusztus 21. hétfő, 11:30, (MTI-tud) 

Az NDK-beli állampolgárok a Sopron melletti szombati tömeges szökés óta továbbra is nagy számban kelnek át a ,,zöld határon,, Magyarországról Ausztriába.

Dietrich Graf von Brühl, az NSZK bécsi nagykövete az osztrák televízió vasárnap esti híradójában azt közölte, hogy a szombati több mint hatszáz után vasárnap 180 keletnémet jelentkezett nagykövetségükön. Hozzátette, hogy az átszököttek száma ennél nagyobb is lehet, mert vannak olyanok, akik nem is állnak meg Bécsben, hanem egyenesen továbbutaznak az NSZK-ba. Augusztus elseje óta több mint kétezer, a magyar-osztrák határon átszökött keletnémet jelentkezett a bécsi nyugatnémet képviseleten - nyilatkozta a nagykövet. 

Hétfőre virradóan csupán Eisenstadt környékén 160 NDK-beli állampolgár kelt át a ,,zöld határon,, - jelentette a határövezetből küldött tudósításában az osztrák hírügynökség. A beszámoló szerint a magyar-osztrák határ más szakaszain is lavinaszerűen megnőtt az Ausztriába érkező keletnémetek száma. Ellátásuk érdekében az osztrák vöröskereszt sátrakat és tábori konyhákat állít fel Burgenland több településén. 

Epilógus 

Ne feledjük, hogy a Brandenburgi Kapu alatti föld magyar föld! A Berlini Fal lebontása Magyarországon kezdődött, a német újraegyesítés felé az első lépés a Páneurópai Pikniken történt. (Helmut Kohl szövetségi kancellár, 1990)

Az 1989. augusztus 19-én történt Páneurópai Piknik helyszínére emlékpark épült, mely Európai Örökség címet kapott. Az emlékparkról találni képeket közösségi oldalunkon. Katt a logóra!

face_elmenynektek.JPG 

vagy egy korábbi írásunkban:

blog_elmenynektek.JPG

Itt is érdemes nézelődni:

logo.JPG 

 Források:

Szövegek: mti.hu 

Képkivágások: Arcanum Digitális Tudománytár

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenynektek.blog.hu/api/trackback/id/tr8014186091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhesló 2018.08.19. 06:24:20

Előre megrendezett esemény volt, része a gengszterváltás ócska színjátékainak.
A németek persze olyan hálásak érte, hogy nem győzzük számbavenni a hálajuk megnyilvánulásait.
Ja.
Nem.
süti beállítások módosítása