A Kárpát-medence második legnagyobb tavát, a Fertőt, sokáig rejtélyesnek és titokzatosnak tartották. Amikor ez a különleges természeti adottságaival Közép-Európában egyedülálló sztyepptó a téli arcát mutatja, talán még inkább ilyennek tűnik. Szemlézgessünk régi időkből való rejtélyek, titokzatosságok és kevésbé ismert tények között, mielőtt kitavaszodik.
A Fertő és a tó környéke ma természetvédelmi terület, melyet még nem is olyan régen, évtizedekre vasfüggöny szelt ketté. Történelme, ökológiai különlegességei, természeti egyedisége tették rejtélyessé és titokzatossá.
Hol kiszáradt, hol megáradt
Az elmúlt évszázadokban a Fertő vidékén élők nemigen találtak erre a furcsa jelenségre magyarázatot, a tó időről időre szinte eltűnt, teljesen kiszáradt, aztán nagyon feltelt, kiöntött. Az itteni emberek úgy tartották, ilyen különös és rejtélyes események mindig 7 évente következnek be.
A tó mindenesetre - évszázados periódusokban - valóban képes volt elapadni. A Bécs felé nyomuló törökök vélhetően boldogan vették tudomásul, hogy száraz lábbal kelhetnek át a tavon, pontosabban annak a helyén, 1683-ban. A Fertő teljes kiszáradásának krónikái között a legutóbbi, egyben a legjobban dokumentált, már a 19. század derekáról, a tavon éppen a vitorlázást és a polgári üdülési kultúrát meghonosítani szándékozó Széchenyi idejéből való.
Ekkor a tó gyakorlatilag teljesen eltűnt, egykori medrében a területeket felosztották és mezőgazdasági művelés alá vették. Sőt, rendszeres kocsis járatokat indítottak Ruszt és Illmitz települések között. Egyébként, amikor a tóban volt víz, élénk vízi közlekedés zajlott ezen települések között, s mindkét helynek révjoga is volt. Titokzatos jelenség volt, hogy aztán a víz újra elkezdett szépen lassan felgyűlni és a tó "visszatért."
Jegyeztek fel eseményeket azokból az időkből is, amikor bőven volt a tóban víz: gyakorta emlegetik az 1074-es esztendőt, mondván, ekkor volt, mikor Salamon király a besenyőket a tóba "borította". Könyves Kálmán kapcsán is van adat, 1096-ban tanácskozást hívott össze Sopronba, az „új tó partja mellé”.
A 14. századból is vannak emlékek. Ekkor a Fraknó várához tartozó falvak népe menekülni kényszerült, mert ott addig egy soha nem látott tó jelent meg és terjeszkedett. De áradásig duzzadt a Fertő a múlt században is, amikor 1941-ben a víz átszakított egy gátat.
Mindenesetre bizonyos, hogy 1270-ben volt a tóban bőven víz: a beszámoló szerint, II. Ottokár cseh király 40 lovasa és 300 gyalogosa alatt beszakadt a jég, a sereg a vízben lelte halálát. Meglehet, hogy éppen valahol itt történt az eset, ahol ma védett természeti zóna húzódik.
A fertőrákosi öböl cölöpházai
A Fertő-tó ma már jól ismert arca a fertőrákosi öbölben álló, cölöpökre épült vízi üdülőtelep, a magyar oldalon. Egykor határsáv volt itt is, szomorú, titkolt történetekkel, emberi tragédiákkal, ahová a be-és kilépést engedélyhez kötötték és a végletekig szabályozták. Az üdülőtelep, az 1950-es évektől a határnyitásig, részben el volt zárva a nagy nyilvánosság elől, ide is csak ellenőrző kapun át, engedéllyel lehetett bejutni.
Az öbölben az ötvenes évek végén a nagyobb soproni üzemek és vállalatok kezdtek üdülőket építeni, közben próbálták újraéleszteni a korábban a tavon már létező vitorlás sportot, melyet annak idején cserkészek és leventék honosítottak meg. A víz és a természet szeretetén túl, ennek az is oka volt, hogy csak azoknak a vállalatoknak lehetett itt üdülője, amelyek vitorlás szakosztályt alapítottak és működtettek. Márpedig a Fertő szeretete erős kötelék volt, gombamód szaporodtak a cölöpökre állított csónakházak, üdülők. A személyekre szóló kilépési engedélyek száma ekkoriban függött a vitorlás szakosztály hajóinak számától.
Volt idő, mikor a stégen napozni, a Fertőben fürödni, netán vitorlázni, egyáltalán ebben a környezetben eltölteni egy napot, akár néhány órát, különleges kiváltságnak számított.
A tó vidéke, az elzárt területek, a tavat körülvevő hatalmas nádasos részek sokak számára nagyon sokáig ismeretlen, borzongatóan titokzatos világ volt. Ma már ezekben a csatornákban nem árút csempésznek, a magaslesből nem embereket figyelnek, hanem a természetet csodálják és vizsgálják, a vidéket pedig természetvédelem óvja, a nemzeti park munkatársai gondozzák.
Fotó: saját, Forrás: Monografikus tanulmányok a Fertő és a Hanság vidékéről című könyv egyes tanulmányaiból.