Vannak filmstúdiók, melyekben szinte bármit le lehet forgatni, de a szuperprodukciók kedvelik a valódi, autentikus helyszíneket is. Kiváló történelmi helyek bőven vannak az országban, jól állunk a filmipari versenyképességi listán. A fertődi, nagycenki kastély, Sopron ódon utcái, régi épületei, a kőfejtő Fertőrákoson, vagy a Szigetköz lenyűgöző élő hátteret adnak a nagyívű, főképp történelmi filmekhez, sorozatokhoz, giga-költségvetésű produkciókhoz. Ez a válogatás az itt készült filmekből mutat be néhányat. Kezdjük mindjárt egy nagyon régi mozival.
Tűztorony kitakarva - ötvenes évek
A császár parancsára néhány jelenete Sopronban készült, ezeket a Kolostor utcában vették fel 1955-ben. A film két főszereplője Bessenyei Ferenc és Ruttkai Éva volt.
Érdekesség, hogy a cukrászda tábla nem díszlet itt, hanem az egykori Danis nevezetű cukrászda eredeti portálja. Több soproni úgy emlékezik, hogy ellenben a Tűztornyot, (e képen balra éppen látszik) ponyvával takarták ki a kamera által látott képből. Mások úgy tudják, a felvevőgép elé helyeztek egy makettet, egy új tornyot, vagy legalábbis egy "toronytetőt." Ez utóbbi az igaz, sőt, a kép élethűsége jegyében, felhőket is lógattak a kamera elé.
Számtalan újdonságot a magyar filmgyártás alkalmazott elsőként Európában, például a háttérvetítést vagy a kameramozgató darut.
Forrás: Fortepan/Nagy Gyula 1955
Egy ikonikus hely, a kőfejtő - hatvanas évek
Nem kell bemutatni Várkonyi Zoltán 1965-ben forgatott filmjét. A Kőszívű ember fiai egyik legendás jelenetét Fertőrákoson, a Kőfejtőben vették fel. A képsorok annyira ütősek voltak, hogy a regény egyik kiadásának borítóján is ez a helyszín látható.
A kaszinót kivágták - kilencvenes évek
A Hamis a baba 1991 legnézettebb magyar filmje. Nem csoda, Bujtor István, Kern András és egy hamisítatlan soproni Casino, jó konstelláció. E helyen Ötvös Csöpi és Kardos doktor eszeveszett nyerésbe keverednek. Érdekesség, hogy az egyik televíziós csatornán 2008-2009-ben egy, az eredetinél 5 perccel rövidebb filmet vetítettek. Pont a kaszinós jelenet hiányzott. Ki tudja, igaz-e, mindenesetre tény, hogy ez a portál így volt valódi, ahogy látjuk, igaz a Casino Sopron időközben erről a helyről már elköltözött.
Pont Tom Hanks nem jött el
Szuper helyszín szuper produkciókhoz a fertődi Esterházy kastély, ahol gyakran fordulnak meg több száz fős stábok. Az egyesült államok elnökének életét bemutató HBO sorozat, a John Adams egy pillanata tűnik fel a képen. Nem nehéz kitalálni, hogy a filmbéli Versailles-t látjuk éppen. Tom Hanks helybéli rajongói nagy csalódása volt, hogy a film "majdnem főszereplője", egyébként koproducere Fertődre nem látogatott el 2007-ben.
Fotó: eszterhaza.hu
Emlékezetes gigaprodukció a Szigetközben
Minden idők legdrágább európai televíziós sorozatának mondták a Napóleon életéről szóló, Christian Clavier és Gérard Dépardieu főszereplésével készült, hat országban is forgatott filmet (2001). Ennek egyes jeleneteit szintén a fertődi kastélyban forgatták, hatalmas stábbal. A film talán azért is marad emlékezetes, mert akadtak problémák a Szigetközben. A Felső-Szigetköz több ágából három napra eltűnt a víz, a helyiek nejlonzsákokban hordták haza a halakat. Félezer statiszta, hídépítés, robbantások, elhullott lovak, csatajelenetek, a forgatás minden tekintetben csupa izgalom volt. A természetvédők számára is.
Hol máshol, mint Nagycenken
Ha létezik autentikus helyszín, akkor a Széchenyi film számára a nagycenki kastély az. Gróf Széchenyi István életét bemutató A Hídember 2002-ben készült, Bereményi Géza filmjének egyes jeleneteit Nagycenken forgatták.
Kosssuthkifli a Pékmúzeumból
A Fehér Béla azonos című regénye alapján készült, Rudolf Péter által rendezett televíziós sorozat (2013) élettel töltötte meg a soproni bécsi utcai, apró, de annál érdekesebb kis Pékmúzeumot, ahová a Vödric-ház és cukrászműhely költözött. De forgattak jeleneteket a Fő téren, a Stornó-házban is, Thalvizer grófnő filmbéli házában.
Fotók forrása: muzeum.sopron.hu
Nem Kőszeg, hanem Sopron
Kristóf Ágota negyven nyelven megjelent világhírű regényéből készült A nagy füzet egyes jeleneteit Szász János rendező nem Kőszegen forgatta le, hanem Sopronban. Kőszeg az írónő gyermekkorának meghatározó helyszíne volt, nyughelye is ott van. Igaz, Kristóf Ágota a regényben egyszer sem ejti ki Szombathely és Kőszeg nevét, (nagyváros", "kisváros") mégis Kőszeg rémlik fel az embernek a regény olvasásakor.
2013-ban Sopronban három napon át forgattak jeleneteket, a Balfi utca és az Árvaköz, mint korabeli piac tűnik fel
a filmben.
Fotók forrása: kisalfold.hu
Náci zászlók a soproni belvárosban
Ennek a sorozatnak aztán igazán nem kellett a potyareklám, mégis kapott bőven. Az angol királyi család történetét és II. Erzsébet életét feldolgozó óriás költségvetésű filmsorozat, a The Crown 2017 februári, soproni és fertődi forgatását hatalmas érdeklődés kísérte a közösségi felületeken, ahol a helyiek százai próbáltak lopva fotókat készíteni a soproni Fő tér épületein, a házakon lobogó náci zászlókról vagy a látogatóktól elzárt fertődi kastély kapujából. Sopron itt a németországi Darmstadt városa lett, ahol a Windsor-ház repülőgép szerencsétlenségben elhunyt német ágának temetéséről forgattak, statiszták hadaival. Kell még egy kis idő, hogy a felvett képsorokat láthassuk.