Ma egy elvonulási, meditációs központ ugyan, de aki Sopronban jár, muszáj legalább meglátogatnia a kolostort, ami vagy fél évezrede ott magasodik a sopronbánfalvi hegytetőn.
Itt nincs internetezgetés, mobilozgatás, csak valami nagyon rabul ejtő varázs, csend és szellemi erőt sugárzó atmoszféra, amit a pálos remeték és a sarutlan karmelita apácák hagytak örökül. Akár néhány órára is érdemes a hegyi kolostorba "elvonulnia" annak, aki egy spirituális, látogatós, de elmélyült sétát tenne egy páratlan gondossággal restaurált, az épület belsejében az eredeti állapotokat helyreállító zarándokhelyen.
A hegyi kolostor Sopronbánfalván áll, a település német neve Wandorf.
Az egykori kis falu, ma összeér Sopronnal. A néhány évvel ezelőtt teljes felújításon átesett épület madártávlatból is gyönyörű, az épületrekonstrukció Ybl díjas építészek munkája nyomán ICOMOS díjat kapott. Nyitva áll a csupán néhány órára érkező látogatók előtt, vannak itt időszaki kiállítások, különleges zenei programok és a korabeli refektóriumban, szerzetesi ebédlőben egy étterem.
Ám valójában a csendet, lelki békéjüket keresők találnak maguknak itt nyugvópontot, a kis korabeli remetecellákban egyszerű, de modern szállást, s e mellé különböző elvonulási terápiákat a lelki-szellemi egyensúlyuk megtartása vagy éppen helyreállítása érdekében.
Ha a hegyi kolostorhoz gyalogosan megyünk fel, akkor ezt a lépcsősort kell megmásznunk, de senki nem bánja meg, ha nem autóval vagy busszal jut fel a domb tetejére. Látványnak is meredek.
A lépcső ékessége a 14 kőszobor a XVIII. századból.
A domb tetején egykor volt egy szikla, Szent Wolfgangnak szentelt kegyhely, amit a XV. században pálos remeték kezdtek gondozni. A hagyomány szerint, Szent Wolfgang (Farkas), aki Szent István király feleségének, Boldog Gizellának volt a lelkiatyja remetéskedett ezen a tájon. Az ő életét folytatta itt egy XV. századi remete, aki Szent Wolfgang tiszteletére épített fel egy kis kápolnát.
Aztán e búcsújáró kegyhely további gondozását a pálos remeték vállalták fel. Rendház és templom építésébe fogtak, de 1532-ben jött a Bécsnek tartó török, s elkergetve a szerzeteseket, lerombolta és felgyújtotta az épületet. Közel 100 év kellett, míg a pálosok visszatértek, új rendházat alapítottak, megkezdték helyreállítani azt, ami maradt és további építésbe fogtak.
A török dúlás utáni újjáépítés az 1600-as évek közepén kezdődött, ráadásul - mai kifejezéssel élve - széles összefogással. A munkálatokat az uralkodók (II. Ferdinánd, és I. Lipót, akik maguk is tiszteletüket tették a kegyhelyen) mellett a Széchenyi, Eszterházy, Nádasdy, Csáky főúri családok is támogatták.
A bejárat feletti kőpárkány felirata szerint az építkezést 1643-ban fejezték be "Isten dicsőségére, Szűz Mária tiszteletére". Amit akkor felépítettek, az lényegében már megegyezik a mai kolostorépülettel. Az 1892-ben befalazott bejárat párkánya fölött, vassal rögzített Nádasdy-Eszterházy címer látható.
Aztán II. József 1786-ban megszüntette a pálos rendet. A templom és a kolostor kegytárgyait elárverezték, orgonája a kópházi búcsújáró templomba került. Ettől kezdve a hányatott sorsú hegyi kolostornak méginkább hányatott sors jutott: volt itt brennbergbányai köztisztviselőknek kiutalt szolgálati lakás, 1850-től pedig helyőrségi kórház, majd a mayerlingi karmeliták tulajdonába került, így ez lett az első karmelita zárda Magyarországon. Az apácák szigorú és a külvilági kapcsolatokat kerülő életet éltek, ennek megfelelően alakították az épületet is. 100 évvel később azonban feloszlatták ezt a szigorú imádságos rendet is és kiköltöztették a karmelita nővéreket.
Ez a fotó nem sokkal azután készülhetett, hogy a kolostorépületben 1950-től idősek otthona nyílt, később pedig egy elmeszociális intézetet helyeztek el benne. Valamikor az 1990-es években az utolsó lakó is kiköltözött, s a az egyre inkább enyésző épületegyüttes hosszú ideig elhagyatottan állt.
A kolostor egy 1955-ben készült fotón. Fortepan/ Nagy Gyula
A műemlék több díjat is elnyert restaurálása során a kolostor minden régi szépségét megőrizte, hűen őrzi a barokk sajátosságokat. A bejárattól jobbra két stációs kőszobor áll.
Néhány szerzetesi cella épségben megmaradt, ezeket a földszinti kerengőn találjuk. Bekukkantani nem biztos, hogy alkalmunk lesz, lehet, hogy éppen vendég lakik bennük. Míg évszázadokkal ezelőtt ezekben a helyiségekben imádkoztak és elmélkedtek a szerzetesek, ma egy egyszerűen felszerelt vendégszobaként várják a nyugalomra, elvonulni és meditálni vágyó kolostorlakókat. A cellák melletti kis ajtók arra szolgáltak, hogy innen fűtsék a helyiségeket.
Az emeleten kaptak helyet a közösségi terek, vannak itt meditációs szobák, különleges hangulatú tetőtéri helyiségek. Ez éppen a könyvtár, olvasóhelyekkel.
A kolostor legszebb helyisége a refektórium, ahol évszázadokon át a szerzetesek ebédeltek. A boltozatot stukkókkal és freskókkal díszítették, a látvány maga a csoda, egyben a restauráció legnagyobb szenzációja.
Itt működik az étterem, ahol stílusosan akár egy zarándok menüt is rendelhet a megfáradt látogató.
Fotó: saját/epiteszforum.hu
