Széchenyi Béla gróf haláláig fizetett atyja akadémiaalapító felajánlása után 
2018. július 13. írta: Kaiser Smarni

Széchenyi Béla gróf haláláig fizetett atyja akadémiaalapító felajánlása után 

Széchenyi István elsőszülött fia, Béla gróf 1894-ben úgy döntött, hogy egy összegben befizeti a Tudományos Akadémia pénztárába atyja, Széchenyi István által a Tudós Társaság létrehozására felajánlott tőkét. Hogy ezt megtehesse, hitelt vett fel, melyet egészen haláláig, 1918-ig törlesztett.  Forrás:…

1963 - az év, mikor a nyugati vendégek tömegével jöhettek fesztiválozni
2018. június 16. írta: Kaiser Smarni

1963 - az év, mikor a nyugati vendégek tömegével jöhettek fesztiválozni

Ezen a nyáron a nyugati országokból érkező vendégek először léphettek be különösebb procedúra nélkül az országba. Huszonnégy órát maradhattak, hogy szórakozhassanak a vasfüggöny mögött egy jó kis kulturális fesztiválon. Az 1963-as esztendő ezért lett egy legendás jó év a Soproni Ünnepi Hetek…

A füvesember, akinek az első gyógyító könyvet köszönhetjük
2018. május 04. írta: Kaiser Smarni

A füvesember, akinek az első gyógyító könyvet köszönhetjük

A betegségek megelőzésének egyetlen módja a jámbor, istenfélő élet. Egyébként pedig a betegség nem más, mint isten büntetése. Ám, ha mégis valamilyen nyavalya sújtana, használj kívül-belül univerzális, minden bajra jó gyógynövényes kenetet. (Ha véletlenül valaki úgy emlékszik, hogy mostanában is…

Harcban a nádassal, iszappal, vízzel - és még a tűzzel is
2017. december 29. írta: Kaiser Smarni

Harcban a nádassal, iszappal, vízzel - és még a tűzzel is

2017. június 28-án, a kora délelőtti órákban kigyulladt a Fertő tavon a fertőrákosi öböl nádfedeles cölöpházainak egyike. A hatalmas szélben a tűz tovább terjedt és néhány óra alatt a házak csaknem fele -  huszonegyből tíz - porig, azaz cölöpökig leégett. A nádfedeles csónakkikötőket egyébként éppen…

Ünnepi étkezések, kőkemény hatalmi harcok
2017. december 23. írta: Kaiser Smarni

Ünnepi étkezések, kőkemény hatalmi harcok

Érdekességek a főúri gasztroceremóniák világából

Az ünnepnapok, családi látogatások, esküvők, társasági események, főúri és királyi lakomák több napig, sokszor hetekig tartó, megszámlálhatatlan fogásból álló kiadós gasztronómiai örömünnepek voltak. A több száz fős, gigantikus lakomákon ezernyi apró, de fontos kihívás adódott, s ezen feladatok…