Arnold Schwarzenegger, a bécsi villamos és a mocsári teknős
2018. augusztus 06. írta: Kaiser Smarni

Arnold Schwarzenegger, a bécsi villamos és a mocsári teknős

Miközben Arnold Schwarzenegger a Terminátor forgatása miatt Budapesten tölti az időt, Bécsben a világ egyik leghíresebb aukciós háza, a Dorotheum árverésre bocsátotta a filmszínész egy korábbi autogramját. A bécsi villamoskocsiról visszaapplikált Schwarzenegger-kézjegy a napokban 2400 euróért kelt el, melyből jó sok veszélyeztetett mocsári teknőst mentenek meg a Bécs közeli Donau-Auen Nemzeti Parkban. arnold.JPG

Fotó: www.dorotheum.com

Idén májusban Schwarzenegger az R20 világcsúcs konferencia fővédnökeként járt Bécsben. Az alkalom jegyében az osztrák születésű filmszínész, egykori kaliforniai kormányzó portréjával felmatricáztak egy villamost. Schwarzenegger ment egy kört a villamossal, majd tett egy szignót a matricára.

Amikor a fotómatricát nemrégiben levették a villamosról, a bécsi közlekedési vállalat munkatársai az autogramot egy alumíniumlemezre ragasztották át azzal az ötlettel, hogy internetes árverésen értékesítik majd. A szándék az volt, hogy az árverésből befolyó összeget a közlekedési vállalat teljes egészében a Bécs közeli Donau-Auen Nemzeti Parkban vadon élő mocsári teknősök védelmére fordítja.

A Bécstől Pozsonyig húzódó nemzeti park a Duna áradásából és apadásából adódóan kialakult különféle élőhelynek, számos állat-és növénykülönlegességnek ad otthont. Így a mocsári teknősbékának is.  A teknősök megmentése érdekében a nemzeti park a Schönbrunni Állatkerttel egyébként közös fajvédelmi programot folytat 1997 óta, eddig mintegy 1.500 kisteknőst mentettek meg és indítottak neki az életnek. A módszer lényege, hogy a teknős-fészkeket fémrácsokkal védik, hogy a ragadozók ne tudják feldúlni, a rács rései viszont elég nagyok ahhoz, hogy a tojásokból kikelő kisteknősök átbújjanak rajta. 3687_europ_sumpfschildkroete_kern.jpg

Fotó: www. donauauen.at

gal_hatchie_emerge2.jpg

Fotó: www.sumpfschildkroete.at

Schwarzenegger autogramjára az érdeklődők július végéig licitálhattak a Dorotheum online ingyenes árverésén. A szignó 2400 euróért kelt el, a bécsi közlekedési vállalat pedig 100 eurónként egy-egy teknősfészket fogad örökbe.

A mocsári teknős Magyarországon is védett. Valamikor rendkívül gyakori volt nagy tavainkon és az azokat övező mocsarakban, de még az Alföldön is. Mára azonban nagyon megfogyatkozott a számuk, a Balatonon szinte nem lehet már találkozni vele. Elszigetelt tavakban, holtágakban vagy az alföldi csatornarendszerekben azonban még megtalálható.  Eszmei értéke a madártani és természetvédelmi egyesület szerint: 50 000 Ft.

 

Forrás innen: itt, és itt,

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenynektek.blog.hu/api/trackback/id/tr514164723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.