Egy igazán nagyon nagy visszatérő - az "őrségi bölény"
2018. július 06. írta: Kaiser Smarni

Egy igazán nagyon nagy visszatérő - az "őrségi bölény"

Talán a szerencsés véletlennek köszönhető, hogy miután az ember ezt a kapitális, böhöm nagy állatot a vadonból teljesen kipusztította, a múlt század első harmadában mégis össze tudtak szedni néhány példányt vadasparkokból és állatkertekből. Ennek a mindössze egy tucat egyed szaporításának köszönhető, hogy Európa legnagyobb testű szárazföldi emlőse, az úgynevezett európai bölény még ma is létezik. Miután egykor nálunk is őshonos volt, a visszatelepítésüknek köszönhetően jó ideje hazai parkokban is vannak már. Olyan bölényeket azonban, amelyeket az Őrségi Nemzeti Parkban tartanak, nem látni máshol az országban.  boleny_037.JPG

Az Őrségről leginkább a pityerszeri házak, a szelíd dombok és miután az ország lepkékben leggazdagabb vidéke, lepkeritkaságok jutnak elsőre eszünkbe. Ám a legritkább és pihekönnyűségű sápadt szemeslepke mellett, látni lehet a nemzeti parkban egy másik ritkaságot is: a behemót méretű, a 300 kilogramm és 1 tonna súly között mozgó európai bölényt, méghozzá tizenkettőt.dscn0404.JPG

Hogy megértsük, mitől is számít kuriózumnak, hogy ma bölényeket láthatunk hazai tájon, tegyünk egy kört bölénytörténetből.    

Kis bölénytörténet

A Vadnyugat

Az amerikai bölénytörténet is elég érdekes, ott a visszatelepítés annyira jól sikerült, hogy tavaly a Grand Canyonban már az állomány ritkítása érdekében önkénteseket kellett toborozni. Nem csak a bölények lettek sokan, az állatok kilövésére vállalkozók is, ezért a nemzeti park lottósorsolással választotta ki a vadászokat.

Az amerikai földrészen nagyjából 60 millió bölény élt a 15. században, de a bevándorló európaiaknak annyira sikerült megritkítaniuk az állományt, hogy a végére csupán néhány száz egyed maradt. Farmokban és szerencsére az 1872-ben alapított Yellowstone Nemzeti Parkban. Ennek az "aranytartaléknak" és a fajtamentő programnak köszönhető, hogy ma a Yellowstone legnagyobb látványosságának a nagyjából 3 ezer, genetikailag tiszta egyedből álló, a területen keresztbe-kasba vágtató bölénycsorda számít.  

Európában kicsit másképp alakult

Mivel az állat Európa nyugati területeiről már nagyon régen kipusztult, ezért a legutóbbi időkben az európai bölény már csak a Kárpát-medencében, Erdélyben és a Kaukázusban fordult elő. Ezeken a területeken viszont a 18. századig, főképp királyi kiváltságként, vígan vadászták őket. Az utolsó „magyar” bölényről annyi hír maradt fenn, hogy Erdélyben 1762-ben ejtették el. Kicsit tovább élhetett a Kaukázusban, de az 1920-as években itt is kilőtték az utolsót.

És innentől válik érdekessé az európai bölény története.dscn0421_2_1.JPG

Fotó: Egy igazi nagy visszatérő: az őrségi bölény Szalafőnél. 

Az európai bölénynek is van két alfaja, szabad szemmel talán nem látható különbséggel: az egyik a hegyvidéki (kaukázusi) a másik pedig a síkvidéki.

A Kaukázusban kilőtt egyeddel gyakorlatilag végérvényesen ki is pusztult volna a hegyvidéki bölény, azonban egyetlen szerencsés bika megúszta a dolgot. 

A bika a faj megmentésére szervezett program keretében három síkvidéki tehenet fedezett, tőlük származik ennek a vérvonalnak minden egyede. 

Az utolsó menedékhely, a híres Bialowiezai-őserdő

Lengyelországban van egy csodálatos 8 ezer éves őserdő, ez ma a legnagyobb szabadon élő európai bölény populáció otthona. A lengyel és fehérorosz határvidékén fekvő Bialowiezai-erdő az utolsó megmaradt darabkája az európai síkvidéket egykor borító, hatalmas kiterjedésű lombhullató és vegyes őserdőnek, UNESCO világörökség.

A területnek az volt a szerencséje, hogy évszázadokon keresztül kiváltságos birtok volt. Már akkor így volt ez, mikor még a lengyel korona birtokában állt. Szigorúan védték - így tett I. Zsigmond és Báthory István erdélyi fejedelem is - mivel királyi vadászterületként kezelték. A 19. században az orosz cár birtokába került, és nagyjából szinte ugyanúgy működtették, mint ma egy nemzeti parkot, és minden emberi beavatkozást tiltottak rajta. A lehullott ág ott rohadt, a kidőlt fa ott pusztult a földön, egy száraz gallyat sem lehetett kivinni onnét. 

Megették az összeset 

Ennek az érintetlenségnek volt köszönhető, hogy a XX. század elejéig az európai bölények síkvidéki alfaja ebben az erdőben viszonylag békében élhetett. Sorsuk azonban az I. Világháborúban megpecsételődött. Az erdő a németekhez került, akik az ínséges időben a viszonylag könnyen vadászható nagytestű bölényállományt alaposan megtizedelték. A háború után már az erdő környéki lakosok is idejártak élelemért, így a gím- és dámszarvasok, őzek mellett, a bölények is szépen elfogytak. 1919-ben lőtte ki az erdőben szabadon élő utolsó egyedet egy orvvadász.

De mégis megmaradt 12 

Hogy Bialowieza ma mégis híres bölényrezervátum, annak az az oka, hogy vadasparkokban, állatkertekben mégis megmaradt néhány, éppen tizenkettő. Ezek összegyűjtése után sikerült fogságban szaporítással megmenteni az európai bölényt. Valamennyi, ma vadon élő bölény őse ez az akkor visszatelepített 12 példány. A bölényeket az ötvenes években tudták aztán kiengedni az erdőbe és ezek utódai kerültek el különböző vadasparkokba.

Az Őrségben látható bölények attól nagyon különlegesek, hogy az egyetlen kaukázusi bika utódaitól származnak, persze a dolog természeténél fogva van bennük síkvidéki vér is.img_6536.JPG

Őket a szlovákiai Kistapolcsányból hozták, ahol szintén van egy bölény vadaskert. A tizenegy egyed - kamionokon való, altatásban történt átszállítása az Őrségbe, valószínűleg a legnagyobb bölényszállítási akció volt ebben az időszakban Európában. A bölényeket ráadásul egyenként, kézzel rakták fel a kamionra, egy nemzetközi, vadállatokra specializálódott állatorvos csoport felügyelte mellett. A tizenkettedik (síkvidéki) bölény egyébként itthonról, a Kőrös-Maros Nemzeti Parkból érkezett.dscn0425_1.JPG

img_6556.JPG

Merre találjuk a bölényeket? 

A bölények egy elektromos kerítéssel leválasztott területen vannak, könnyen rájuk találhatunk Szalafő-Pityerszernél (ahol amúgy is érdemes körülnézni) a skanzen, az Őrségi Népi Műemlékegyüttes mögötti elkerített területen. Feltéve persze, ha éppen ott tanyáznak. Erre kell mennünk és ezt fogjuk látni:dscn0363.JPG

 

dscn0361_2.JPG

Óriási látvány, de ne egy állatsimogatóra számítsunk 

A bölények persze nem mindig tanyáznak ott. Jó nagy területeket bejárnak, ebből aztán az következik, hogy a tájat a taposásukkal és táplálkozásukkal folyamatosan gyűrik, alakítják. A fás szárú növényeket eszik, kiritkítják a zárt erdőket, tisztásokat hoznak létre. A taposásukkal, a fák kidöntögetésével a talaj felszíne is megváltozik, olyan élőhelyek alakulnak ki, melyet csak a bölények tudnak létrehozni. Visszatelepítésük ezért is hasznos a nemzeti park számára.

Egyébként igen jó a szaglásuk, éles a hallásuk, viszont elég rosszul látnak. (Ezért is verődtek csordákba a vadonban, hogy nagyobb eséllyel védekezhessenek az ellenség, elsősorban a farkasok ellen.) 

Bár élmény látni őket, nem szabad elfelejteni, hogy veszélyes állatok, kizárólag az elektromos kerítés mögül szabad szemügyre venni őket. Akinek netán akkora szerencséje van, hogy nem csak a békés heverészést csípi el, akár ilyen harcias akciót is láthat:   

Ezeket a fotókat a nemzeti park munkatársai készítették:  

 

Ezen a rövid videón pedig a téli tájban láthatjuk az őrségi bölényeket. A felvételt szintén a nemzeti park munkatársai készítették.   

 

A nyitó fotót is a nemzeti parktól kaptuk, köszönet érte. 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenynektek.blog.hu/api/trackback/id/tr4114094175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.