A Votivkirche Bécsben
2018. február 02. írta: Kaiser Smarni

A Votivkirche Bécsben

A magyar szabólegény merénylete Ferenc József császár ellen

Ferenc Józsefet hosszú életében hét merénylet is érte. Az elsőt egy magyar szabólegény, Libényi János követte el Bécsben, amikor egy óvatlan pillanatban nyakon szúrta a császárt. Így akart bosszút állni az 1849 utáni magyarországi megtorlásokért. Az eseményt botránykrónika övezte, Bécsben azt suttogták, a császár elszerette Libényi csodaszép nővérét. Őfelsége megmenekülése iránti hálából épült fel a Votivkirche, Bécs egyik legszebb bazilikája, pontosan ott, ahol a merénylet történt. img_6063.JPG

A leírások rendre megemlítik, hogy a császárvárosba látogatók a templomot gyakran tévesztik össze Bécs legismertebb dómjával, a Szent István székesegyházzal. Ám míg a gótikus Stephansdom építését a 12. században kezdték meg, a neogót stílusban épült Votivkirche, a Fogadalmi templom 1879-ben került felszentelésre. A templomot valóban arra a helyre építették, ahol a csákvári születésű Libényi János a sikertelen merényletet Ferenc József ellen elkövette, éppen 165 évvel ezelőtt, 1853. február 18-án.   

Libényi János Fejér megyéből származott, korábban egy katonaszabó segédjeként dolgozott Aradon, majd Budán, 1851-ben ment Bécsbe. Alig volt 22 éves, mikor a merényletet elkövette. img_6135.JPG

Hátulról nyakon szúrta a császárt 

Libényi János a bécsi zsibáruspiacon vette az erős fanyelű, hegyes, két hüvelyk széles kést, aztán egy Leopold-városi köszörűsnél élesre és tőralakúra köszörültette. Mivel tudta, hogy Ő cs. és k. Apostoli Felsége napi rutinja szerint a város bástyáin déltájban szokott sétát tenni - vallomása szerint - 12 napon át figyelte a császár útvonalát. 1853. február 18-án, mikor Ferenc József valamivel visszább a karintiai kaputól megállt és a bástya védpárkányáról kihajolva szemlélni kezdte a katonai szabadságosok beérkeztét, Libényi hirtelen felgombolta felöltőjét, előkapta a tőrt és rárontott a császárra. Hátulról szúrta nyakon – „a kés hegyével olyan hatalmas döfést tett a császár feje hátrészén, hogy a kés hegye egy hüvelyknyire fölfelé harántan meghajlott.”

Ferenc Józsefnek nagy szerencséje volt, nem csak azért, mert testőrei azon nyomban lefogták Libényit, hanem a zubbonya is megvédte. A kés ugyanis megcsúszott a zubbony kemény gallérján. 

Ennek ellenére az uralkodó egy darabig halott sápadtan álldolgált, mint aki észre sem veszi, hogy a nyakából dől a vér. Először Albrecht főherceg palotájába vitték és onnan szállították át a Burgba – így írta le a merényletet a Kaiserliche Wiener Zeitung.  Legalábbis a Kis Újság szerint, amely 1930. január 12. számában azért melegítette fel a történetet, mert "sikerült kinyomozni Libényi János tragikus kivégzésének igaz történetét."  

Ami biztosan megtörtént

A császár ágynak dőlt, sebesülése miatt felmerült az is, hogy elveszíti szeme világát. Libényi Jánost pedig néhány nap múlva felakasztották.

"Első Ferencz József Ő cs. és k. Apostoli Felsége legfelsőbb személye ellen orgyilkos megtámadás által elkövetett felségárulás bűnéért kötél általi halálra ítéltetett, mely felsőbb megerősítés és szabályszerinti kihirdetés után Libényi Jánoson az arra kitűzött vesztőhelyen 1853 február 26-án végrehajtatott" – tudósította a Budapesti Hírlap február 28-án megjelent száma idehaza. A Kis Újság szerint egész Bécs ott volt a nyilvános akasztáson. Libényi János holttestét estig hagyták az akasztófán. 

Hálaadó ajándék 

img_6106.JPG

Őfelsége Ferenc József megmenekülése iránti hálából a császár öccse, Ferdinánd Miksa főherceg (Mexikó későbbi császára) adománygyűjtést kezdeményezett a templom építésére a monarchia népei körében. Több tízezer ember adományából épült meg a Votivkirche, a Fogadalmi templom a merénylet helyszínén. Ferenc József ekkoriban szabta át Bécs arculatát, terveztette a Ringet. Így ebben az új városképben a Votivkirche a régi várfal lebontása után felszabadult területre, az egyetemi főépület közelébe épült. 

Tervezésére pályázatot írtak ki, amin francia, angol, német és monarchia-beli építészek vettek részt, ám a megbízást végül a 75 pályázó közül egy nagyon fiatal bécsi, a 26 éves Heinrich von Ferstel nyerte el. A Ringstraßendom - mert így is hívták a templomot, 23 évig épült, és a császári pár - Ferenc József és Sisi - ezüstlakodalma alkalmából, 1879. áprilisában szentelték fel. A Votivkirche egy a francia katedrálisokra hajazó, háromhajós neogótikus bazilika, az európai historizmus egyik legjelentősebb építészeti alkotása. img_6128.JPG

img_6133.JPG

img_6134.JPG

Pletyka a csodaszép Libényi Margit és a császár szerelméről

Miután Libényi Jánost lefogták, azt vallotta, hogy a szabadságharc leverése és az 1849-ben kezdődött véres megtorlás miatt akart bosszút állni a császáron. Ám szárnyra kapott egy pletyka is, ami egy romantikus szerelmi szálról szólt az ifjú császár és a csodaszép Margit, Libényi nővére között.  Ez az oka annak, hogy ma is sok helyen olvashatunk a feltételezésről, ami szerint Libényi János nem politikai indíttatásból akart végezni Ferenc Józseffel. 

A pletykáról számos lap beszámolt, így 1930-ban a Kis Újság is, amely szerint amióta köztársaság van Bécsben, hozzáférhetők lettek a bécsi titkos levéltárak korábban hét lakat alatt őrzött, hallatlanul érdekes titkai. 

A történet alapját az a szóbeszéd adta, hogy Libényi Margit és a daliás, fiatal Ferenc József között, (aki tele volt életvággyal) egy romantikus szerelmi kapcsolat volt Bécsben. Őfelsége a Práterben ismerkedett meg a csodaszép Margittal, aki a látogatásakor egy ottani vendéglőben épp csárdást táncolt. Megtetszett neki, felkarolta, az udvari balettmesterrel adatott neki órákat. Margit később az udvari balett tagja lett, Langer Mici művésznév alatt táncolt és fényűző életet élt a császártól kapott palotában, drága ékszerek, szőnyegek, bútorok között. Azonban az egyik bécsi szabóműhelyben segédként dolgozó és egyébként szegény Libényi János a suttogásokból és a pletykákból kitalálta, hogy nővére milyen viszonyban van az uralkodóval. Elhatározta, hogy végezni fog nővére csábítójával, mert nem bírja elviselni a szégyent és gyalázatot, melyet egyetlen testvére hoz rá - írta a Kis Újság.    

img_6068.JPG

Bécsben eredetileg úgy tervezték, hogy a Votivkirche a londoni Westminster Abbey mintájára, a nagy osztrák államférfiak, hírességek temetkezési helyszíne, valamint a Monarchia nemzeteinek székesegyháza lesz. A politikai hangulat időközben alaposan megváltozott és a történelem felülírta ezt az elgondolást.

Egy gróf szarkofágját találjuk itt, de leginkább az úgynevezett antwerpeni oltár érdekes, melyet 1460-ban Brüsszelben kezdtek építeni. A nevét onnan kapta, hogy később Antwerpenben fejezték be, állítólag ma ez a legjelentősebb fennmaradt alkotás.   

Száztizenegy festett ólomüveg is díszíti a templomot. Magyar uralkodók, szentek alakjait is láthatjuk, Szent Istvánt, Szent Lászlót és mariazelli zarándokként I. Nagy Lajos királyt. 

A Votivkirche ma plébánia templom, ingyen látogatható. Ha fel akarjuk keresni, jó tájékozódási pont a Rathaus és az Uni Wien, a bécsi egyetem főépülete, innen már jól látszódnak a templom tornyai. Metróval a Rathaus vagy a Schottentor megállóig érdemes menni.   Térkép itt.

img_6103.JPG

Ezek a korábbi posztok is érdekesek lehetnek még: 

A bécsi Stephansdom, Szent István Székesegyház egyik harangjáról, 

Egy furcsa, korai autó: a világ tán legrégebbi benzines négykerekűje, 

vagy egy köztéri szoborról, a Vaskatonáról (Werhmann in Eisen), melyre rá is pillanthatunk útközben, ha gyalog megyünk, hiszen néhány száz méterre a Rathaustól, a Votivkirche közelében áll, a MUSA árkádjai alatt.

És egy mai téma: gyakorlati útmutató a bécsi egyetemre készülőknek.

Facebook oldalunkon egyéb érdekességek is vannak. 

Források:

Fotók:saját

Arcanum Digitális Tudománytár - Budapesti Hírlap 1853. február 28-án és a Kis Újság 1930. január 12-én megjelent száma.

A bécsi Fogadalmi templom weboldala - votivkirche.at

wien.info, 

muemlékem.hu

habsburger.net

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenynektek.blog.hu/api/trackback/id/tr7313622842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.