Az olimpiai bajnok úszó és a végzetes bombatámadás
2017. július 21. írta: Kaiser Smarni

Az olimpiai bajnok úszó és a végzetes bombatámadás

Csik Ferenc úszó 1936-ban, a berlini nyári olimpiai játékokon 100 méteres gyorsúszásban olimpiai bajnoki címet szerzett. A háború alatt katonaorvosként dolgozott Sopronban, amikor a várost ért egyik utolsó bombatámadás során, 1945. március 29-én kora délután, 32 éves korában életét veszítette. Hogyan is történt? 4_gyozelem.pngA Kaposváron született Csik Ferenc a Balatonban tanult meg úszni. Keszthelyen járt középiskolába, s az itteniek úgy emlékeznek, hogy erőnléti edzések gyanánt naponta úszott Keszthelytől Vonyarcvashegyig. A keszthelyi móló és a Szigetstrand között kibójázott sáv tíz méterrel volt hosszabb a távnál, melyre készült, azaz 110 méter volt. Ezzel a módszerrel edzett a 100 méteres távra.

"A legközelebbi olimpiára valahogy el kellene menni"

Ezt mondta a Los Angeles-i olimpiáról szóló hírek kapcsán a családjának az akkor már a versenyeket sorra nyerő Csik Ferenc. Úgy tartotta, hogy a versenyzőknél első az erkölcsi feltételek megléte, a második a szellemi képzettség és csak harmadik a fizikai adottság, mert ezen lehet a legtöbbet javítani. Az 1936-os berlini nyári olimpiai játékokon a 100 méteres gyorsúszás döntőjében nagy meglepetéssel nyert. A berlini 18 ezer főre méretezett uszodában közel 25 ezer ember szorongott, győzelme szenzációnak számított. 

A 100 méteres gyorsúszás döntőjét a csillaghegyi strandon emberek százai hallgatták, ahol a megafon óriási hangerővel bömbölte Pluhár István rádiós élő közvetítését. Csik Ferenc váratlan győzelme óriási eufóriát hozott, az emberek vigyázzban állva, sírva énekelték a Himnuszt. 

Pluhár István, aki 1933-tól a Magyar Rádió sportriportere volt, mind a 10 magyar aranyérmet a helyszínen, Berlinben ünnepelte. Emlékezetesnek tartják közvetítéseit, így Csik Ferenc olimpiai győzelmének kommentálását is. Néhány mondatnyi jellemző részlet következzen ebből: 

...A világ minden táján tudni fogják ennek az úszásnak a történetét...Olyan nagy az izgalom, hogy nem tudják az emberek a szájukat befogni. Újra meg újra csendet kér a hangszóró, de ez a csend nem akar teljes lenni. A legnagyobb lármát mi magunk csapjuk rádióbeszélők, hiszen itt vagyunk a közönség között... 

...Ferkó jobbra néz, figyeli ellenfeleit, nagy ugrással bent van a vízben. Nem volt olyan jó a startja, mint tegnap volt...

...Ferkó, Ferkó! Most bele, most bele! Az utolsó métereken van és ebben a pillanatban ő ütött be elsőnek! ... Bárány István rohan oda Csíkhoz. Ölelik csókolják, húzzák ki őt a vízből! Bárány lehajol, majdnem beleesik a medencébe! Ebből azt következtetem, hogy megnyerte a versenyt!.. Most ugrik ki Ferkó a vízből, de még visszamegy, megöleli a németet, aki gratulál neki mosolyogva. Ferkót egyik kézről a másikra adják!...

1_dscn6957.JPG 

2_csikferenc.png

5_gyozelem2.png

 Csik Ferenc az úszóstadion rajtkövéről a 7-es számot emlékként elhozta Berlinből. 

 A világ legboldogabb embere voltam és maradok most egy jó darabig!

Ezt mondta Csik Ferenc a győzelmét követően boldogan Pluhar István mikrofonjába. Sajnos nem így történt. Közbe avatkozott a történelem.

6_dscn6959.JPG

Csik Ferenc 1937-ben diplomázott orvosként a Pázmány Péter Tudományegyetemen, majd Berlinben tette le a szakmai gyakorlatot. 1938-ban még a párizsi Garnd Prix-en elindult, de ezt követően visszavonult a versenysporttól. Egyszer versenyzett még, ezt a felesége kérte tőle. A magyar úszóválogatott edzője lett és Pluhár Istvánnal közösen felélesztették a Képes Sport hetilapot, melynek Csik Ferenc a főszerkesztője volt.

A háború 

Dr. Csik Ferenc orvost 1944. októberében hívták be katonaorvosi szolgálatra. Ahogy húzódott a front egyre nyugatabbra, a szolnoki csapatkórház is, ahol szolgálatot teljesített, tolódott egyre inkább errefelé, végül Sopron lett az állomáshely. A katonaorvos Ausztriában helyezte biztonságba a családját és minden eshetőségre felkészülve búcsúlevelet is írt a feleségének. 

A szintén a városba vezényelt dr. Lakatos István orvos naplójában ekkor, 1944 őszén ezt írta állomáshelyükről, Sopronról:

... A város csendes, az utcák tiszták, a házak karbantartottak, az üzletekben a kiszolgálás halk és udvarias. … A háború itt csak távoli fenyegetésnek tűnt. Ha megszólaltak a légvédelmi szirénák, az emberek állva maradtak az utcákon vagy kijöttek a lakásaikból…

Valóban így is volt. A menekültekkel felduzzasztott város abban az "illúzióban ringatta magát", hogy Sopront nem fogják bombázni. Sajnos ez végzetes tévedés lett: Sopronnak stratégiai fontosságú vasútvonala volt, amit mindenáron meg akartak semmisíteni. 1944. december 6-án, éppen Mikulás napján Sopronban végleg vége szakadt a viszonylagos nyugalomnak és biztonságnak.

Az amerikai 15. légi hadsereg B-24-es bombázóinak 73 repülőgépe 736 darab, összesen 162 tonna rombolóbombát dobott le Sopronra. A szemtanúk szerint a bombázás hullámai egymást követték, az emberek rettegve bújtak a pincékbe. A szolnoki csapatkórház sebesültjei elégtek a pályaudvaron álló vasúti kocsikban, a vágányon álló, lőszerekkel teli tehervonatok mind felrobbantak. A támadás a város négyötöd részét érintette. Szomorú tény, hogy ez a mérhetetlen pusztítás nem érte el az elsődleges stratégiai célpontokat, így az amerikaiak a légi felvételek kiértékelése után meghozták a döntést: a vasúti utánpótlás megsemmisítéséhez további bombázásokra lesz szükség. Mindez be is következett.

A decemberi, többszöri bombatámadások után 1945. március 29-30-31-én újabb légitámadások jöttek, ekkor már a vörös csillagos, szovjet bombázókötelékek támadtak Sopronra. A háború utolsó hónapjaiban 9 légitámadást jegyeztek fel, melyben 2200 ember veszítette életét és 440 épület semmisült meg Sopronban.

7_nevtelen_1.png

Fotó:Sopron bombázása, www.450thbg.com

Lakatos István orvos naplójában arról számolt be, hogy megfogyatkozott a civil orvosok száma, mindenki elmenekült. 1945. márciusára pedig már minden kórháznak kialakított hely megtelt, újabb sebesülteket nem volt mód fogadni.

"Orvosi hivatásának teljesítése közben"

Csik Ferenc leánya, Katalin is leírja, hogy 1945. márciusában a kórházból mindenki szétszéledt, s menekült nyugatra. Ám Csik Ferenc maradt. Kötötte az orvosi esküje. Az orvos március 29-én délelőtt indult el a kórházból, hogy injekciót adjon be édesanyja egyik rokonának. Már a rokon házában volt, amikor megszólaltak a szirénák és az emberek rohanva menekültek a pincékbe. Nincs magyarázata annak, hogy Csik Ferenc miért nem tette ezt vagy miért ennek az ellenkezőjét tette. A feljegyzés szerint kifelé szaladt a házból és látták még, amint átugrott egy kerítésen. A szemtanúk beszámolója úgy szólt, hogy nem sokkal később becsapódás hallatszott a közelben.

Csik Ferencre később a várfal mellett találtak rá, "mintha elaludt volna."  

8_dscn6968.JPG

 Ez a fotó 1946 tavaszán készült a lebombázott Várkerületről. (A fotó eredetije Diebold Károly felvétele)

dscn6966.JPG

 A soproni belváros - Lenck átjáró romjai (A fotó eredetije Ruzsinszky István felvétele)

Sopronban Csik Ferencet a légitámadás áldozataival együtt, ideiglenes közös sírban temették el, ott ahol meghalt, az egykori Patak utcában. Exhumálására 1947. április 23-án került sor. Búcsúztatása után, maradványait dupla koporsóban, rengeteg koszorúval, néhány nappal később a soproni tűzoltóság szállította Keszthelyre, ahol díszsírhelyen temették el. Csik Ferenctől a magyar úszószövetség és az olimpikonok nevében Hajós Alfréd, az újkori olimpia első magyar gyorsúszóbajnoka vett búcsút. 1983-ban a floridai International Swimming Hall of Fame, a Hirességek Csarnoka úszónagyságai, az úszás halhatatlanjai közé került, az emlékfalon elhelyezett fényképek őrzik olimpiai győzelmének pillanatait. Sopronban utca, a városi uszoda és egy emlékverseny őrzi az emlékét. 

9.JPG

A dokumentumon ez szerepel: az elhalálozás ideje: 1945. március 29. du. 1/2 2; az elhalálozott életkora: 31 év; az elhalálozás helye: Sopron, Patak u.12.; a halál oka: légitámadás, légnyomás.

 

 

Ezekből a forrásokból szemezgettem: Csik Katalin: Édesapám emléke, 100 éves lenne Csik Ferenc; Szabó Lajos: Sopron híres halottja, Csik Ferenc ; Ifj. Sarkady Sándor: Bombazápor a Hűség városára; olimpia.hu weboldal: Csik Ferenc olimpiai győzelme Pluhár István közvetítésében. Fotók: Rubicon 2014/8. szám kiadványból fotózva, olimpia.hu weboldalról

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenynektek.blog.hu/api/trackback/id/tr212677129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.