A hazai sportvitorlázás hajnalán, úgy nagyjából 177 évvel ezelőtt, gróf Széchenyi István Angliából hozatott magának egy könnyű hajót a Fertő-tóra. Azonban 1867-re, mikorra a Balatonon egy csapat magyar főúr megalakította a Füredi Yacht Egyletet, a Fertő-tavon jóformán már csak gyalogosan és szekérrel lehetett közlekedni, s medrében helyenként olyan vastag fehér sóréteg ült, mintha az frissen esett hó lett volna. Hogy a Fertő-tó nem lett a múltban a vitorlássport igazi nagy paradicsoma, annak alapvetően két oka volt: a természet és a történelem. 

"A vitorlázáshoz mindenekelőtt szél és hajózható vízfelület kell"

A széllel ezen a tájon soha nem volt gond, a Fertő évszázadok során hol eltűnő, hol újra megjelenő vízmennyiségével viszont annál inkább. Voltak a tavon nehéz vitorlások és vízi alkalmatosságok persze minden korban: az 1800-as években Esterházy Miklós építtetett két hajót is, hogy ezek szállítsák át a fát Eszterházáról Okára (Ma Oggau).

Élményszerű kedvtelésre szolgáló sportvitorlázás dolgában viszont a nagyszerű és világlátott gróf, Széchenyi István volt az első, aki 1840 körül egy modern és könnyű vitorlást tett a Fertő vizére. Himfy nevű, angol mintára épített 3 tonnás kutter vitorlása mellett voltak még csónakjai is, saját legénységgel. Angol hajómestere által hat bozi (ma Fertőboz) illetőségű legényt taníttatott ki az evezés tudományára.

A Habsburg Birodalom II. katonai felmérése (1806-1869) térképén jól látszik, hogy ekkor még a bozi kikötőnél nyílt víz volt, de a terület később teljesen elnádasodik. A térkép ezen részlete vélhetően 1845-ben készült.

Forrás: mapire.eu

Széchenyinek nem maradt ideje vitorlázni, számos esemény jött közbe. A bozi kikötőben veszteglő Himfy végül 1866-ban fia, Béla jóvoltából átkerült a Balatonra, ahol - valószínűleg egy győri királyi ügyész tulajdonában - Hercegnő néven, az első hazai sportvitorlások egyikeként szelte aztán a habokat.

S bár a Fertőn 1855. nyarától még elindult egy tiszavirág életű Fertőrákos-Illmic (Illmitz) vitorlás kompjárat, hamarosan már a szeszélyes tó medrében kisebb pocsolyák csúfolkodtak csak.

Amint visszajött a víz, jöttek a hajók is

1877-ben Széchenyi Béla jegyzi fel, hogy a Fertőn újra emelkedni kezd a víz, helyenként két méter körüli vízmélység is mérhető. Egy tehetős soproni, Lenck Emil máris megrendel egy vitorlást a Füreden (Balatonfüred) éppen akkoriban létesült hajógyárban. Ez lesz az első fertői yacht, a Júlia. A vitorlázásban még gyakorlatlan Lenckék a frissen gyártott hajóval mindjárt egy durva viharba keveredtek Illmitz felé hajózva, s órákat töltöttek a vízben a felborult hajó mellett, ahonnan végül halászok mentették ki őket.

133 évvel ezelőtt rendezték az első vitorlásversenyt

A hajó utasainak szerencsére nem szegte kedvét a baleset és 1883-ban megalakították a Fertői Csónakázó Egyletet. A Fertő-tavi vízi sport oly erővel indult be, hogy a helyi újság a népek szállítására rögvest lóvasúti (társaskocsi) összeköttetést sürgetett Sopron és a balfi kikötő között. Ez létre is jött, sőt 1884-ben megépítettek egy egyleti házat ide, a szép faszerkezetes Verandát.

Ebben az évben rendezték meg az első vitorlásversenyt, ahol a nezsideriek hajói mellett még a bécsi gázművek igazgatójának vitorlásai is kifutottak. Az eseményt annyira sokan akarták látni, hogy a háromszögletű versenypályát nem a tavon, hanem közvetlenül az egyleti Veranda előtt tűzték ki.

E szép kezdeti sikerek után aztán ismét közbeszólt a természet, a víz újfent vészesen apadni kezdett. Az 1900-as évek körül az eliszaposodó balfi öbölben a hajók már nem tudtak vízre szállni, így elbontották a Verandát is.

Leventék és cserkészek cölöpökre építik a kikötőházakat

Trianon után elkerült a tó nagyjából négyötöde. Az első világháború utáni években újra kezdett feljönni a víz, az eliszaposodott, elnádasodott területeken a fertőrákosi öbölnél végre sikerült ismét vízre tenni saját készítésű hajókat. A nyílt vizet azonban jószerivel mindenhol csak ladikkal, a nádasba vágott csatornákon át lehetett elérni, így a hajók szerelvényeit gyalog, vállon vagy cülnivel (lapos fenekű halászladikkal) tudták kivinni a vízre.

Kikötő házakat csak cölöpökre tudtak építeni, de ez nem volt akadály, sem a cserkészek sem pedig a leventék előtt. Később került vagy két vasúti kocsi is háznak a cölöpökre, sőt büfé is lett, s elkezdtek jönni a tóhoz a pihenni vágyó városiak is, kis üdülőházakat építve a nádas és a vízfelület közötti fa oszlopokra. 

Az 1936-ban épült cserkész vízitelep

A harmincas-negyvenes években futó vitorlások az alkotóvágy szüleményei voltak, házilag épültek, ezért nem lehetett besorolni őket egyetlen hajóosztályba sem, ám legalább 25 ilyen hajó futott ekkor a tavon. Ezek inkább túrázásra, mint versenyzésre voltak alkalmasak, de ne gondoljuk, hogy a magyar és az osztrák vitorlások egy-egy versenyre nem jártak össze. A magyarok áthajóztak Nezsiderre (a szélviszonyoktól függően akár 1 napig is tarthatott az odaút ) s az osztrákok is jöttek a fertőrákosi öbölbe.

Érdekes, hogy a második világháború első éveiben annyira virágzott a vitorlás élet, hogy ekkor alakították meg (1942. július 22-én) a Fertői Vitorlázó Egyesületet, sőt ekkor kaptak végre 3 darab kalóz típusú hajót is. (Ezek a hajók a kalóz hajóosztály ősei voltak, melyet 1936-ban terveztek Németországban.) A kalózok az óbudai Dóka hajóépítő műhelyből érkeztek, amiket aztán teherautóval Győrig hoztak, majd pedig a Hanság főcsatornán vezették végig a fertőrákosi öbölben lévő levente telepig.)

"Minden teknőre vásznat kell feszíteni"

A soproniak körében jól ismert „minden teknőre vásznat kell feszíteni, hogy minél több hajó induljon” már a hatvanas évek jelszava volt. A vitorlázás iránti lelkesedést az is táplálta, hogy a tóra, azaz a Fertő-tavi határövezetbe csak annyi ember kapott kilépési engedélyt, ahány hajója a vitorlás szakosztálynak volt. Így aztán 10 szakosztályban (melyeket vállalatok tartottak fenn) vagy 300 sportoló is versenyzett, s volt már 100 hajó is az öbölben. Ezeket vagy úgy gyártották a soproni üzemekben vagy pedig a Balatonról kerültek át a Fertőre. 

Az egykori kikötőt és cölöpöket benőtte a nádas, így az 1970-es években szinte a nulláról kellett újraépíteni a korábbi vízitelepet. A feladat hatalmas volt, közművesítés, mederkotrás, partfal kialakítás, útépítés, áramellátás - egyszóval minden, ami már egy kulturált üdülő-vízitelep működéséhez kellett. 

Ma már elég hihetetlennek hangzik, de tény, hogy a hetvenes – nyolcvanas években a magyar túravitorlázók a szemközti, a Fertő osztrák oldalán rendezett versenyekre nem a vízen, hanem a tavat a szárazföldön megkerülve, a közúti határátkelőhelyen juthattak csak át. 

S ezzel talán a Fertő-tavi vitorlázás viszontagságos története nyugvópontra is ért. A Fertő Tavi Vitorlás Szövetség éppen ebben az évben ünnepli fennállásának 60. esztendejét. A tavon pedig hajóznak, mert hajózni kell!

Források, ahonnan szemezgettem: Gimesi Szabolcs:A vitorlássport kezdetei a Fertőn, Katona Csaba: Ember és környezet a 19. században: a Fertő, Pannonhalmi Miklós-Sütheő László: A Fertő tó múltja, jelene és jövője (ÉDUKÖVIZIG), Fotók: fvsz.eu weboldal