Az ország legöregebb templomi orgonája
2016. december 23. írta: Kaiser Smarni

Az ország legöregebb templomi orgonája

dscn4252_1.JPG

A középkorban túlélt egy akkora tűzvészt, melyben még a harangok is megolvadtak, az első világháborút, amikor ónsípjaiból töltényeket készítettek, a másodikat, amikor a bombatámadás során a fél templom beomlott fölötte, de még a 20. századi orgonajavítót is, aki azt mondta: már csak tűzrevaló. Az ország legrégebbi templomi orgonája a soproni Szent György dómtemplomban lakik.

templom_orgona.png

Fotó: domsopron.hu

A műemlékorgona közel négy évszázados viszontagságait röviden így lehetne summázni, hozzátéve, hogy az orgona megmeneküléséhez végül kellett még egy valami, a szegénység. A 20. század első felének sanyarú évtizedeiben akarat lett volna, de pénz nem, így nem volt miből újat, nagyobbat építeni. Az ország legrégebbi, de ma is működő templomi orgonáját 2003 és 2008 között restaurálták. 

A világ legöregebb, ma is működő templomi orgonája Svájcban, egy erődtemplomban van, az 1400-as évek első évtizedeiben készíthették. Van néhány, feltehetően a 15. századból fennmaradt templomi orgona még Európában, Németországban, Hollandiában és Olaszországban is, de ezek az évszázadok során olyan átalakításokon estek át, hogy bennük ma már nem nagyon ismerhetők fel az eredeti hangszerek.

orgona.png

fotó: domsopron.hu

1633 

A soproni orgonát minden bizonnyal egy Johannes Woeckerl nevű bécsi mester építette 1633-ban, a monogramja ma is megtalálható az orgonaszekrényen. A hangszer egyrészt igencsak hasonlatos a Woeckerl által épített bécsi, Ferences templom béli orgonához, másrészt tény, hogy a mester ekkoriban egészen biztosan javította Sopron város orgonáit. Így tehát az orgona akkor készült, amikor J. S. Bach még meg sem született.

A rekonstruált, mai állapot szerint a hangszer játszóberendezése, belső szerkezete és a hangja az eredeti 1633-ban épített orgona. A külleme, azaz az orgonaszekrény egy későbbi, 1753-as megújítás állapotát őrzi. Nem csak régisége okán, de abban is egyedülálló, hogy a barokk és az azt megelőző régi zenék hiteles interpretálására képes, ám ebből az is következik, hogy nem szólaltatható meg rajta különféle későbbi zenei korok orgonamuzsikája. 

dscn4270.JPG

A hangszer az evangélikus gyülekezet számára készült, érdekesség, hogy Sopronban ekkor még mindössze 6 katolikus család élt. A templomot 1674-ben aztán a jezsuiták kapták meg, akik nemsokkal korábban telepedtek le Sopron úgynevezett bécsi városrészében. 

A dómtemplom 14. században épített gótikus templom Sopron óvárosában, egészen a házak közé ékelődve áll. A Szent György utcai homlokzata első ránézésre kicsit olaszos benyomást kelt. Amikor 1961-ben restaurálták, váratlanul került elő a két, a templom építésével egyidős gótikus kapudombormű és bukkant fel a középkori homlokzat domborvonala. 

dscn4296.JPG

A templom orgonáját a jezsuiták újították fel először, újramárványozták az orgonaszekrényt, melynek színe eredetileg fekete-arany volt, a most látható márványfestés és a felirat azonban már 1753-ból való. Az eredeti festés ott van ez alatt. 

dscn4274.JPG

dscn4255.JPG

Az egymanuálos, pedálos orgonának 469 sípja van, ebből 109 fából készült. Különlegessége ezeknek a sípsoroknak, hogy középkori kézirattöredékeket használtak fel, amikor annak idején megragasztgatták őket.

dscn4256_1.JPG

Viszontagságos évszázadok 

Szinte a csodával határos, hogy a hangszert sem tűzvész, sem a város ostromai, sem a világháborúk, sem pedig az emberek nem pusztították el. Sorsfordulóit feljegyezte a történelem, így biztosan tudunk ennek néhány állomásáról.

  • A 1676 novemberében hatalmas tűzvész pusztított Sopronban, a történelmi belváros épületeinek nagy része a tűz martalékává vált, a borzasztó hőségben a templom harangjai lezuhantak és megolvadtak. Az orgona megmaradt.
  • Sopront többször is ostromolták, 1705-1706-ban a kurucok vették tűz alá a várost, feljegyzések szerint ekkor a templom tetőzetét több ágyúlövés érte, megrongálódott a szószék, a főoltár, de az orgona épen maradt.
  • 1867-ben váratlanul ledőlt a templom hagymasisakos tornya, de az orgonának ekkor sem esett baja.
  • Az első világháborúban be kellett szolgáltatni a harangokat és a hangszer homlokzati ónsípjait is. A harangokból ágyút, a kiszerelt sípokból pedig töltényhüvelyeket készítettek. 
  • Aztán következett 1944. december 6-a, egy szomorú és gyászos nap Sopron történetében. A várost bombatámadás érte, a templomot pedig súlyos találat, de az orgona megmenekült.
  • Megőrizte az emlékezet azt is, hogy a 20. század első évtizedeiben szinte már használhatatlanná vált, az elöregedett hangszert javítómesterek vizsgálták, lehet-e még felújítani. Szerencsére nem találták erre alkalmasnak, így a tűzrevalónak mondott hangszer megmaradhatott eredeti állapotában a helyén. 

orgonabelso.png

Fotó: domsopron.hu

A hangszerhez 1967-ben nyúltak hozzá komolyabban, ekkor úgy alakították át, hogy J.S. Bach műveit is meg lehessen szólaltatni rajta, de szerencsére a régi alkatrészek megmaradtak. A koncertezés is cél volt, ezen az orgonán készült később egy Lehotka Gábor lemezfelvétel. 

Az orgona megszólaltatásához - elődje vélhetően a pánsíp volt - levegő kell. Korábban játék közben maga a zenész, aztán nagyobb orgonáknál már természetesen többen is taposták a fújtatókat, ami a levegőt biztosította a működéshez. A motor a szélládába juttatja a levegőt, így kerül a sípokhoz. A Szent György templomban ez a rendszer nem egy térben van a hangszerrel és ma már természetesen elektromos áram mozgatja a "szélvitorlákat". Így néz ki a szerkezet:

dscn4283.JPG

dscn4282.JPG
Egy országos orgonafelmérés eredményeképp tudhatjuk, hogy ez a hangszer nem csak az ország legrégebbi templomi orgonája, hanem Közép-Európa egyik legrégebbije is. Egyébként a világ egyetlen épen maradt antik orgonája is hazánkban van, az aquincumi városfal feltárásakor került elő egy tűzoltólaktanya pincéjéből. Igaz, annak az orgonának a 3. századból még egészen más funkciói voltak, hiszen nem egyházi hangszer volt.

Az orgona megszólaltatásához alázat szükségeltetik, vallják a soproni hívők, s erre figyelmeztet a homlokzat alá festett felirat:

Nem a hang

Hanem az imádság

Nem a zenei húrok

Hanem a szív

Nem a kiáltás

Hanem a szeretet énekel

Istennek!

  

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenynektek.blog.hu/api/trackback/id/tr5712063057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.