A tizenéves menyasszony, akit kétszer is fiúsítottak, hogy asszony lehessen
2018. május 18. írta: Kaiser Smarni

A tizenéves menyasszony, akit kétszer is fiúsítottak, hogy asszony lehessen

Látnivaló Burgenlandban - Léka (Lockenhaus) temploma

Az évszázad esküvője az igencsak korosnak számító, közel negyvenes főúr és a fiúsított, mindössze 14 éves dúsgazdag örökösnő menyegezője volt, amit a kor egyik legszebb szerelmi házassága és sírig tartó frigy követett. A szarkofágot, melyben nyugszanak, a határ közelében Burgenlandban, a lékai…

A csilli-villi oldtimerek vígan pöfögnek át az egykori római provincián
2018. május 12. írta: Kaiser Smarni

A csilli-villi oldtimerek vígan pöfögnek át az egykori római provincián

Évente egyszer oldtimerek tűnnek fel Burgenlandban és három napon át hajtanak egy igazán történelmi útvonalon, Pannoniában, a Római Birodalom egykori provinciájában, egészen a korabeli fővárosig, Carnuntumig. Az útvonal több ezer éves, de legalább ennyire történelminek mondható az oldtimerek sora…

A menekülők útja és az andaui híd
2018. április 13. írta: Kaiser Smarni

A menekülők útja és az andaui híd

Látnivaló Burgenlandban - Andau (Mosontarcsa)

Egy kicsi és jelentéktelen falucska és egy rozoga fahíd a magyar-osztrák határnál. Hetvenezer magyar ment át itt a megtorlás, az erőszak, a kirekesztés és a gyűlölet elől menekülve Európa felé. Az 1956-os magyar események után világhírűvé vált andaui fahídról és a menekülők útjaról ma is úgy…

10 népszerű termálfürdő a Nyugat-Dunántúlon és Burgenlandban
2017. október 07. írta: Kaiser Smarni

10 népszerű termálfürdő a Nyugat-Dunántúlon és Burgenlandban

Balneológiai adottságaink világhíresek, mi több, nagyhatalom vagyunk kiváló minőségű, ásványokban gazdag gyógy- és termálvízben. Ennél is nagyszerűbb, hogy a világon sehol sincs ennyiféle, a szerteágazó testi bajok megelőzésére és kezelésére alkalmas forrásvíz, érdemes hát kihasználnunk. Gőz, aroma,…

Egy pompás tájkert - a Schlosspark Eisenstadtban
2017. szeptember 29. írta: Kaiser Smarni

Egy pompás tájkert - a Schlosspark Eisenstadtban

Csodálatos kastélyparkok és sírkertek 1.

A burgenlandi eisenstadti kastélypark, már csak az Esterházy családhoz kötődő évszázados történelme miatt is, különleges történelmi tájkert. Nem csak egzotikus fák és növények, botanikai ritkaságok vannak itt, hanem a korábbi századok elismerését és csodálatát kivívó építészeti értékek is. A kissé…

Három vár Burgenlandban: a legnagyobb, a legrégebbi és a legfélelmetesebb
2017. július 15. írta: Kaiser Smarni

Három vár Burgenlandban: a legnagyobb, a legrégebbi és a legfélelmetesebb

Nagyon közel a nyugati határszélhez három lenyűgözően szép középkori vár áll: Lánzsér, amely a legnagyobb erődvár volt valamikor, de soha nem ostromolták, Németújvár, ahol Hunyadi Mátyást akarták kiütni a királyságból és Léka, ahol az elképesztően kegyetlen, sötét középkori kínzóeszközt, a vasszűzt…

Liszt Ferenc szülőháza Doborjánban
2016. november 09. írta: Kaiser Smarni

Liszt Ferenc szülőháza Doborjánban

A nagy fehér doboz - modern koncertház Raidingban

1811-ben egy üstökös haladt át Európa egén. A Sopron vármegyei falucska környékén táborozó cigányok, látván a kométát az égen, megjósolták egy várandós fiatalasszonynak, hogy egy nagy és híres embert fog majd a világra hozni. Amikor a Nagy Üstökös a legfényesebben tündökölt az égbolton, a Doborján…