A csilli-villi oldtimerek vígan pöfögnek át az egykori római provincián
2018. május 12. írta: Kaiser Smarni

A csilli-villi oldtimerek vígan pöfögnek át az egykori római provincián

Évente egyszer oldtimerek tűnnek fel Burgenlandban és három napon át hajtanak egy igazán történelmi útvonalon, Pannoniában, a Római Birodalom egykori provinciájában, egészen a korabeli fővárosig, Carnuntumig. Az útvonal több ezer éves, de legalább ennyire történelminek mondható az oldtimerek sora is. Ezen a futamon még a múlt század eleji matuzsálemek is képesek arra, hogy teljes gázzal keresztül-kasul pöfögjenek végig Burgenlandon, három napos etapban nyomva le a javarészt a Fertő-tó körül vezető, több mint 600 kilométeres távot. elmenynektek_pod.JPG

Az útvonal persze csak képletes, ma ez az ismert osztrák színvonalú tükörsima aszfalton vezet, ráadásul érinti Mosonmagyaróvárt is, és nem a római provincia fővárosában, Carnuntumban végződik valójában, hanem annak közelében, ahol ma éppen egy más típusú főváros, Ausztria bevásárló-központja, a Fashion Outlet Parndorf áll.

A Pannonia-Carnuntum Historic Oldtimer-Rallye elnevezésű futamot 16 éve rendezik meg. Az osztrákok minden évben villantanak egy remek autócsodát, most ez az 1927-ben Grand Prix győztes Bugatti T 43 számított extra látványosságnak.elmenynektek_bugatti.JPG

történelmi autókat hagyományos show keretében mutatják meg az érdeklődő és műértő közönségnek. A futamot egyébként általában minden évben május elején, a Krisztus mennybemenetele ünnepi, munkaszüneti hétvégére időzítik.

A bemutató helyszínek közül nem marad ki a Fertő-tó egyik legszebb fürdővároskája: Podersdorf am See. Podersdorf egy Fertő-tavi klasszikus üdülőfalu, különleges filinggel, amit elsősorban ennek a kicsit tengerparti hangulatot árasztó világítótoronynak köszönhet. Amúgy a torony a tó egyik jelképévé vált, tömegével készülnek a mólón fotók, egyrészt valóban művészi dizájn alkotások, másrészt félamatőr naplementés-giccses esküvőképek.

Bár ezen a kissé szerencsétlen képen a felhők éppen úgy állnak, mintha a torony egy füstöt okádó gyárkémény lenne, a valóság ennek az ellenkezője. Itt minden az érintetlen természetről, a szőlőről és borról, a minőségi gasztronómiáról és mindenekfelett a kerékpáros turizmusról szól.  podersdorf.JPG

podersdorf4.JPG

poderf.JPG

poder3.JPG

A Historic Rallye meglehet, a nagyon gazdag osztrákok versenye, az oldtimerek ugyanis tökéletes műszaki állapotban, szinte eredeti szépségükben, csilli-villi futnak. Ezeket persze nem csak megvásárolni, fenntartani is horror összeg - Euróban. Idén kétszáz autó volt látható a futamon, a legrégebbi ez a majdnem 100 éves autó:    

Citroën A 10 HP - 1921

elmenynektek-podersdorf.JPG

  

Tipikus női színben egy Triumph Roadster 2000 - 1948, igen pazar belsővel 

elmenynektek34.JPG

elmenynektek_34.JPG

  

Ford Speedster - 1930 

 

 Szintén egy Triumph Roadster 2000 -  1949

dscn9720.JPG 

 Hanomag Garant - 1929-ből

elmenynektek_1.JPG

 

Ford A - 1930-ból

elmenynektek_ralle.JPG

elmenynektekrally2.JPG

Egy osztrák postaautó - fülsértő dallamú dudával

postaauto.JPG

Végül egy bólogató kutya a kalaptartón, igaz nem egészen a klasszikus Trabantos darab, miután ez egy Fiat. Lehet az autó éppen magyar tulajdonosé, vagy valaki magyar nyelvű szakirodalmat használ, hogy a kocsi mindig csilli-villi legyen: Így gondozd a Fiatodat. dscn9759.JPG

elmenynektekfiat.JPG

 

Fotó: saját 

A bejegyzés trackback címe:

http://elmenynektek.blog.hu/api/trackback/id/tr6913908718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Mobil | Teljes