Szezont nyitnak a nyugat-dunántúli és burgenlandi természeti parkok
2018. április 20. írta: Kaiser Smarni

Szezont nyitnak a nyugat-dunántúli és burgenlandi természeti parkok

Több mint 70 programötlet

Az ember nem szívesen mászkál éjszaka az erdőben, éjjelente vadászatra induló denevérek közé sem  merészkedik, ha nem muszáj. Kolostor pincéjében sem keresgél fáklyafényben szellemet és általában nem kevergeti teliholdkor a gyógynövényfőzetet. De hátha mégis! Aki valami különös, ritkán megélhető programra vágyik a természetben, olyanra, ami egy évben csak egyszer adódik, családjával és barátaival most benevezhet ilyesmire.elmenynekktekblog.JPG

Háromnapos programmal indul a szezon a nyugat-dunántúli és a burgenlandi természeti parkokban, amit egészében véve Nyugat-Pannon határrégiónak hívunk. Mivel a folyók, tavak, erdőségek, dombságok és a természeti látnivalók nem ismerik az ember szabta határokat (jó nagy közhely, de így van), a szezonnyitó egyszerre zajlik a Balaton-felvidéki, az Őrségi, a Fertő-Hanság és az osztrák, a Neusiedler See – Seewinkel nemzeti parkokban, valamint még 10 natúrparkban és több tájvédelmi körzet területén, azaz a Nyugat-Pannon tájon. Április utolsó hétvégéjén érdemes ebbe az irányba terelni a családot:

kepkivagas_8.JPG 

Abszolút túlkínálat - nehéz lesz választani

A 18 hazai és 58 burgenlandi túrát kifejezetten családi programként ajánlják a szervezők. Annak ellenére, hogy a szürkület és az éjszaka, azaz az „éjszakai kalandok a természetben” kapnak hangsúlyt, azért az egészen kisgyermekes családok számára is ígérnek szabadtéri kalandokat, játék lehetőségeket, sőt természetpedagógiai foglalkozásokat is, szinte mindegyik helyszínen. A programsor első ránézésre is enyhén szólva túlkínálatos, érdemes előre kitalálni a célpontot, már csak azért is, mert a túrákra regisztrálni muszáj. Az eseményeket számos helyen két nyelven - magyarul és németül - de van ahol még angolul is élvezhetjük. A túrákat minden esetben a nemzeti parkok szakemberei vagy a természeti élmények bemutatására szakosodott vállalkozók vezetik. Több túraponton képletes összegért, de nagyon sok helyen ingyenesen vehetünk részt ezeken az április 27-29 közötti a hétvégén. Például az Őrségben: 

elmenynapok_orsegi_nemzetipark.jpg

Romantikus és izgalmas események a sötétség leple alatt

Aki éjszaka szeretné belevetni magát a természetbe, 17 program közül választhat, lesz nézelődős baglyokkal és denevérekkel - pajtában, várban, erdőn, mezőn és vizen - és mindenféle éjjel is hangos állattal ismerkedős. A bátrabbak kenuval is beevezhetnek az éjszakába:

Romantikusnak tűnik a hódok birodalmába vezető éjszakai kenutúra a Duna legnagyobb belvízi deltavidékén, a Szigetközben, vagy osztrák oldalról, Rust városkából és az osztrák nemzeti park központjából, Illmitzről kievezni a Fertő-tóra békakuruttyolást, nádsusogást, fülemülék és sirályok éjszakai énekét hallgatni a sötétség leple alatt. Kenutúrák vagy éppen a Fertő-Hanság Nemzeti Park különleges szolár-hajójával történő kihajózás nappal is lesz.

szolarhajo_elmenynektek.JPG

Célszerű jó előre kigondolni, hogy milyen ruházatot és lábbelit vigyünk magunkkal (például kellhet gumicsizma és törölköző), illetve arról sem szabad megfeledkezni, hogy a burgenlandi programok idejére útlevelet vagy személyi igazolványt tartsunk magunknál.  

Ha mégsem merészkednénk éjszaka a nyílt vízre, mehetünk kolostor pincébe, fáklya fényében szellemet keresgélni Purbachban (Fertő-tó osztrák oldalára) vagy felmászhatunk Burgenland legmagasabb pontjára, hogy a hold és a csillagok fényében figyelhessük az éjszakai erdőt. Akár holdfény-túrázhatunk is egy könnyű séta keretében, gyönyörű mezők mentén egy csillagvizsgálóig a Rosalia régióban. Érdekes lesz a lékai vár programja, ahol évente 700 csonkafülű denevér hozza világra a kicsinyét és egy interaktív kiállítás során lehet megnézni, hogyan hagyják el éppen a téli szállásukat az első jövevények.

Aki egy szép fáklyás naplemente túrát szeretne Sopronban, egy másfél órás sétát tehet a Lővérek friss levegőjét beszippantva - túravezetővel juthat el a Sörházdombi kilátóhoz.sorhazdombi_kilato_elmenynektek.JPG

Választhatók jó kis egész napos vagy néhány órás kerékpártúrák is: például végig lehet tekerni az egykori Vasfüggöny mentén vagy Sopronból kitekerni a Páneurópai Piknik helyszínére, illetve távcsöves kilátótornyos madármegfigyeléssel egybekötött kerékpártúrázni a Fertőzúgban, a szikes tavak vidékén.

Kicsit lájtosabb események

Busszal (német nyelvű vezetéssel) is végig járható lesz 3 park, de lehet madárhang, vagy szín-és illat-túrázni a Kámoni Arborétumban, esetleg közelről megnézni a szénégetők munkáját, hogyan készítettek fából faszenet az Írottkő környékén, a burgenlandi Oberkohlstättenben. Az állatszeretők pedig betekinthetnek az állatvédelmi munkába Heiligenbrunnban, ahol a Horsearound nenű állatvédő udvar sérült mezőgazdasági haszonállatokat gondoz - lovak, pónik, öszvérek, szamarak, juhok, kecskék, de még alpakák is vannak itt.

Lesz tavaszi madárvonulás néző a Kis-Balatonnál, vagy élménytúra a mosonmagyaróvári természettudományi élményközpontnál, a Futuránál, és lehet például körsétás-borozós látogatást tenni a Fertő-part osztrák oldalán a purbach-i történelmi pincesoron, erre felé:purbach_elmenynektek.JPG  

A több mint hetven túra mindegyikére be kell jelentkezni online a termeszetielmenynapok.com weboldalon, a foglalásról pedig  visszaigazoló e-mailt küldenek a szervezők. Itt lehet rákeresni a fenti számozott térkép program- és helyszín leírásaira is.

Érdemes alaposan tájékozódni, mert kutyával és kerekesszékkel is járható programokat is találhatunk. 

Az információk és a térkép a  termeszetielmenynapok.com  oldaláról származnak, a fotók/saját.

A bejegyzés trackback címe:

http://elmenynektek.blog.hu/api/trackback/id/tr4313847584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.