5 varázslatos hely a soproni erdő mélyén
2017. június 10. írta: Kaiser Smarni

5 varázslatos hely a soproni erdő mélyén

Egymillió ember kedvenc helye a soproni parkerdő. Évente ennyien járnak ide kikapcsolódni, feltöltődni, gyógyulni. Az ország egyik első parkerdejében 1930 óta létezik hivatalos erdei forgalomszámlás. Már akkor nagyjából évi 36 ezer látogató kaptatott a Sopron környéki erdők ösvényein, pedig abban az időben még nem volt ekkora divat a természetben keresni a testi-lelki harmóniát. A fenséges soproni erdő mélyén ma már nem csak fák, jótékony friss erdei levegő és gyalogút van. Találunk mást is. Öt barátságos és élménydús helyszín kiránduló családoknak, kutyásoknak, sportolóknak, gyógyulni vágyóknak.dscn6116.JPG

1. Károly-magaslat - A Károly-kilátó

A 2400 hektár soproni parkerdő több közkedvelt kirándulóhelye közül országszerte ez a legismertebb. Jóval több mint száz éve járnak ide a város fölé az emberek friss erdei levegőt szívni, innen Sopront, a Fertőt és a környező magas hegyeket is jól belátni. A magaslat és a kilátó a városszépítő, egyébként polgári foglalkozását tekintve nyomdász Romwalter Károly emlékére kapta a Károly nevet, ő építette társaival ide az első kilátót. 

Az első torony fából épült erre a pontra, a Soproni-hegység város felőli, 398 méter magasságú hegyormára 1902-ben. Ennek a helyére építették aztán 1935-ben az Ybl-díjas soproni építész, Winkler Oszkár tervei alapján a 21 méter magas, három zárt emelettel rendelkező mostani tornyot, gneisz kőzetből. 

Bátran felvihetjük ide négylábú barátainkat is, mert most már nem csak az autóknak, hanem a kutyusoknak is van parkolójuk és hozzá friss víz. dscn6107.JPG

dscn6108.JPG2.  Kőhalmy Vadászati Múzeum

Itt korábban egy erdei vendéglő állt, ennek a helyére építették a modern, háromszintes ökoturisztikai látogatóközpontot, ingyenesen látogatható múzeummal, az erdők világát és Kőhalmy Tamás professzor hagyatékát bemutató kiállítással. A Károly-kilátó szomszédságában lévő múzeum az erdőmérnök - vadbiológusról kapta a nevét, akinek személyes tárgyai, gyűjteménye is megcsodálható itt. Vacak időben is bőven megéri feljönni ide.dscn6102.JPG

dscn6170.JPG

dscn6180.JPG

dscn6143.JPG

dscn6191.JPG

3. Erdei játszótér 

Egyértelműen toplistás élmény a gyermekeknek a Károly-kilátó és a vadászati múzeum mellett fekvő kis park, ahol aztán az erdei móka minden eszköze kipróbálható, s miután mindenhol fák magasodnak fölénk, az erdei levegő mellett árnyék is van bőven. A mezítlábas ösvényre akár a felnőttek is rámerészkedhetnek, csak két "mezitláb" kell hozzá.  dscn6065_2.JPG

dscn6073.JPG

dscn6100.JPG

dscn6095.JPG

dscn6084.JPG

4. Erdei túraútvonalak - emlékhelyek - források

dscn6004.JPG

dscn6058.JPG

Jobbra vagy balra? A soproni az ország első parkerdeje, 1970-ben hozták létre, a pilisi parkerdővel egy időben. Számos izgalmas arca van, bármerre is indulunk.

Talán kevesebben tudják, hogy a 360 kilométernyi jelölt turista út, izgalmas és gyönyörű tanösvény mellett, több tíz km hosszúságú lovaspálya, 4 sífutópálya és 40 km erdei kerékpárpálya szeli keresztbe-kasba az erdőt. Itt található az ország első, egyben a térség legjelentősebb hivatalos downhill pályája, a két nyomvonalból álló downhill és a freeride.

S ezek után talán nem meglepő az sem, hogy itt jött létre az ország első erdei tornapályája is (erről majd lentebb), de az erdő rejt még történelmi emlékhelyeket, no és harmincnál is több hűsítő forrást. Pontos útvonaljelzést mindenhol találunk.dscn5963.JPG dscn6037.JPG

dscn6043.JPG

A számos forrás közül a Deák-kút talán a legismertebb, melyet a Lővér fürdőtől (városi uszoda) rövid sétával is elérünk, de gépkocsival is megközelíthetjük a Károly-kilátóhoz vezető erdei gerincútról. Sopron legrégebben ismert és emlegetett forrása ez, amelyet a város lakói is gyakran látogatnak. A líceumi diákok is szívesen jártak errefelé, (ma is így tesznek) május elején ide kirándultak minden évben. Bármerre is vitt az útjuk, a régi leírások szerint ide tértek vissza, ezért a forrást „deákok kútjának”, Studentenbrunnen-nek nevezték el.dscn6052.JPG

5. Az ország első erdei tornapályája

dscn5978.JPG

Több helybéli lakos, erdei tornász esküszik rá, hogy itt érezhető a soproni erdő illata leginkább. A Lővér szálló parkolójától indul az erdei tornapálya, ahová maguk a soproniak is szívesen járnak, de találkozhatunk itt a közeli szívszanatóriumból érkezőkkel, szállodai vendégekkel és persze csak sétaútnyi időre az erdőbe bekukkantó látogatókkal.

A rendszeresen futók, gyaloglók, nordic wolking botosok és sétálgatók mellett számosan jönnek erre az egyébként 2 km, 3 nehézségi fokozat szerint teljesíthető pályára kifejezetten az erdei gépek miatt. Itt ugyanis nagyon komoly erdei fitness (még crosstrainer is) eszközök is vannak, s ha valaki komolyan veszi a táblákon feltüntetett utasításokat, roppant hatékony edzésprogramot állíthat össze magának.

A tornapálya több ponton is együtt halad a Várisi sétaúttal és az Ojtozi sétányba csatlakozva ér vissza a kiindulópontba. A sétány a soproni erdő talán legromantikusabb helyszíne, késő este is (hangulat)világítás mellett sétálhatunk itt egy jót.dscn5986.JPG

dscn5991.JPG dscn5989.JPG

dscn6007.JPG

 

 

Fotók: saját 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://elmenynektek.blog.hu/api/trackback/id/tr6812577079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.