Egy fantasztikusan szép kilátó a soproni Lővérekben
2017. március 10. írta: Kaiser Smarni

Egy fantasztikusan szép kilátó a soproni Lővérekben

A 19. század nagy természetjáró mozgalmainak köszönhetjük igazán, hogy egy sor gyönyörű magaslaton kilátópontok épültek. Ha igaz, ezek valamiképp a főúri kastélyok reggeliző-vacsorázó pavilonjainak ötletéből származtathatók. A kastélyparkok legmagasabb pontjaira épített panorámateraszokról pompás kilátás nyílt a parkon át a kastélyra. Impozáns példája ennek a schönbrunni Gloriette. De nem csak az arisztokraták, az erdőjáró, turistáskodó városi polgárok is kedvelték a szép kilátást, s már a 19. században, a gyönyörű vidékek magas pontjaira, kiránduló helyeire kilátókat, páholyokat emeltek. A Sopronba látogatóknak hagyományos, szinte kötelező program a kilátózás. dscn4972.JPG

A soproniak úgy tartják, nemigen van az országban még egy olyan hely, ahol egy ennyire kis területen ennyi kilátópont lenne, s ez tán igaz is. A Sopron környéki gyönyörű hegyekben már a 19. század közepe táján jól épített erdei utak kígyóztak, az első kilátóra vonatkozó tervet a helyi levéltár pedig igen régről, 1868-ból őrzi. A domborzati adottságokhoz igazodva ezek a kilátók nagyon változatos formában épültek, találunk gloriette, úgynevezett öregtorony, de harangláb stílusút is. A jobbára faszerkezetű építmények az időjárás viszontagságainak különösen kitett domb- és hegytetőkön persze nem voltak örök életűek, nem beszélve az 1904-ben, majd 1938-ban történt jelentős erejű földrengésekről, melyek több kilátót romba is döntöttek. Függetlenül ettől, a kilátóhelyeket néhány évtized elteltével újra és újra fel kellett építeni. Így aztán Sopronban és a környező dombokon épült szinte minden kilátónak és páholynak gazdag múltja, irodalma is van. 

A megújított, mai is látogatható kilátókat mutatja ez a térkép, közöttük országosan talán legismertebb a Károly kilátó. Összesen egyébként 16 kilátóhely van Sopron környékén, ha ide számítjuk a páholyokat és magasfigyelőket is.dscn4979.JPG

A városhoz legközelebb azonban a Sörházdombi kilátó esik, amely, talán mondhatjuk úgy, a Lővérek szívében van.

123nevtelen.png

Volt, hogy a soproni Lővérekben épültek magántelkeken magánkilátók is. 1908-ban egy soproni polgár egy ilyent építtetett saját "lőverkertjébe". Az ügyből persze tetemes bírság lett, de nem azért, mert nem lehetett magánterületen kilátót építeni. Az építmény kicsit előbb nőtt ki a földből, mint ahogyan az engedélyére pecsét került volna. A 15 méter magas, faszerkezetű "kilátásitoronyácsmesterére rendbírságot szabott ki a város, de a négyemeletes kis alsólöveri tornyot végül nem bontatták el. 

Igazi különlegesség - a Sörházdombi kilátó 

 

A Lővérekben, nem messze az uszodától és több kedvelt szállodától áll egy gyönyörű, 2006-ban épített kilátó. Így aki nem tervez komolyabb gyalogos túrát a város környékére, vagy nem akar autóba ülni és bejárni a Soproni-hegyvidéket, egy könnyű sétával a Sörházdombi kilátót éri el. Az egykori Tulipán magaslat valójában a Lővérek legalacsonyabb pontja, közel 300 méteren. A mai Sörházdomb, Bräuriegel az alsó és felső Lővérek választópontja volt valamikor. Az első kilátóhelyet még 1900-ban emelték itt, ami gloriette formájú volt.dscn4978.JPG

A mai, építészeti szempontból is különleges kilátó valójában a harmadik építmény ezen a ponton, amely gyönyörű kilátást ad a Fertő-tóra, a városra és Ausztria irányába. Így aki tiszta időben jár a kilátó tetején, láthatja a Schneeberg és a Rax vonulatait, egyesek szerint akár a bécsi szélkerekeket is.  
dscn4965.JPG

dscn4900.JPG

dscn4959.JPG

Fölfelé is, lefelé is biztonságos, jól járható a lépcső, hely is van bőven és van mibe kapaszkodni is. dscn4904_1.JPG dscn4930.JPG

Kilátás a TV-toronyra. Valahol ettől nem messze áll Sopron második jelképe, a Károly-kilátó is. dscn4915_2.JPG

dscn4914.JPG

Érdemes szemlélődni lent is. A táblákon igazán fantáziadús, művészi rajzocskákon jelennek meg Sopron látnivalói, melyekhez rövid leírásokat is fűztek.dscn4963.JPG

dscn4893.JPG

dscn4895.JPG

A Sörházdombi kilátóhoz gyalogosan több irányból juthatunk el, a Lővér-körúton, az uszoda irányából, de az Erzsébet kerttől indulva is egy zöld háromszög, mellette zöld Z betűjelzés mutatják az utat. Aki pedig GPS koordinátákat használna: Szélesség (lat): N 47° 40,464’ Hosszúság (lon): E 16° 34,300’

Ezeket a szabályokat pedig kéretik betartani. 

dscn4891.JPG

Ön melyik kilátót ismeri Sopronban? Ha van olyan kedvenc helye, amit szívesen megosztana velünk, kérjük írja meg egy kommentben vagy a Facebook oldalunkon. Köszönjük!  

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenynektek.blog.hu/api/trackback/id/tr5212325417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

heyjoe 2017.03.12. 19:06:11

Sopron környékén van a legtöbb kilátó, amiről nincs kilátás, mert a fák túlnőtték őket.

cselaxi 2017.03.13. 14:38:16

@heyjoe: Ez sajnos/hál'Istennek a kilátók nagy részére igaz (azért sajnos, mert a kilátóból nem lehet kilátni, és azért jó, mert a természet "működik").

gigabursch 2017.05.07. 15:47:26

Groliette helyesen Gloriette
süti beállítások módosítása