A világ tán legrégebbi benzines négykerekűje Bécsben
2017. január 14. írta: Kaiser Smarni

A világ tán legrégebbi benzines négykerekűje Bécsben

dscn4587.JPG

Hogy melyik volt a világ első autóformájú gépezete, amit nem lovak húztak és nem gőz hajtott, arról nem érdemes vitát nyitni. Az mindenesetre egészen biztos, hogy az osztrák Siegfried Marcus által megépített benzines jármű az elsők között született meg az automobilok történetében. 

A bécsi Autoshow az idén szuper program volt azoknak is, akik csak a világ egyik legrégebbi autójára és a jövő koncepcióautóira voltak kíváncsiak, és nem járták le térdig a lábukat azon a jó sok száz négyzetméteren, ahol 40 autómárka és 400 kiállított jármű mutatta meg magát a Messe Wien-ben. Itt lehetett lencsevégre kapni egy különlegességet, a világ egyik legrégebbi automobilját. Pontosabban ennek hű mását.

Talán a legrégebbi

dscn4580.JPG

Meglehet, a bécsi Siegfried Marcus már 1870-ben, évekkel, akár egy évtizeddel is Benz és Daimler előtt megépített egy automobilt. Azt biztosra vélik, hogy összerakott egy benzinmotoros járműszerkezetet, amely a rossz nyelvek szerint, inkább hasonlított egy segédmotoros talicskára, mint sem egy automobilra. Valószínű, nem volt se fékberendezése, se kuplungja, talán kormánya sem. Ez lehetett az első MARCUS autó, mely sajnos nem maradt fenn az utókorra.

A második, úgynevezett "MARCUS-WAGEN" azonban már egy négy kerekű, benzinmotor hajtotta automobil volt. A képen látható példány ennek pontos mása, egy replika.

dscn4557.JPG

Siegfried Marcus (1831-1898) rendkívül sokoldalú mérnök-feltaláló volt, tudományos munkákat is végzett, majd saját műhelyt nyitott Bécsben, ahol elektromos és mechanikai berendezésekkel foglalkozott, így belső égésű motorokkal is, számos szabadalma volt.

Az mindenképpen bizonyos, hogy a Marcus tervezte járgány közvetlen elődje volt a mai fogalmaink szerinti automobilnak, hiszen egy autó alapvető jellemző tulajdonságait mutatta fel: benzines motor hajtotta, a kormány által az első kerekek fordíthatóak és kormányozhatóak voltak. Marcus ezt az automobilt valamikor 1875 és 1888 között építhette, a gép fontos technikatörténeti örökség. 

Nézzük, mekkora utat járt be az autózás a MARCUS-WAGEN és a jövő koncepcióautóinak tükrében. 

Komfort, kényelem, biztonság 150 éve és ma

Szerencsére az autó nem tudott gyorsan haladni, alig néhány kilométeres sebességgel csupán. Nem csak az ülések, de a kerekek is fából voltak. 

dscn4567.JPG

Egy már formatervezett koncepcióautó.   

dscn4496.JPG

Bizony, kényelmes ülések az optimális komfort jegyében. Egy mai legegyszerűbb autó ülésén sem törnénk ki a derekunkat.

dscn4502.JPG

Műszerfal és kormánykerék?

dscn4548.JPG

dscn4562.JPG

Ezen a koncepcióautón mindezek a szerkezetek kicsit másképp néznek ki. 

dscn4536.JPG

A motor

Állítólag Marcus használta is az automobilját, méghozzá éjszaka. Bécs és Klosterneuburg között járt egy darabig, míg fel nem jelentették csendháborításért. Az autó ugyanis olyannyira hangos és lármás volt, hogy a végül Marcus nem használhatta. Egyébként az automobil soha nem került gyártásba.

Az autózás szempontjából meghatározó jelentőségű benzinmotor:

dscn4577.JPG

dscn4564.JPG

és a konnektorról tölthető autó. Ezzel meg néha az a baj, hogy túl csendes?

dscn4513.JPG

Alváz, szerkezet

dscn4575_1.JPG

A MARCUS-WAGEN replikáját a bécsi Műszaki Múzeum (Technisches Museum Wien) közreműködésével kutatók, mérnökök, műszaki szakemberek állították össze. Nem volt egyszerű, az automobil közel 500 elemét, csavarokat, anyákat és egyéb alkatrészeket készítettek el. 

dscn4571.JPG

Íme egy nagyon modern darab. Egy elektromos hajtású autókat gyártó amerikai cég tulajdona, azé, amelyik minden szabadalmát nyilvánossá tette. Az autós történelem érdekes eseményeket, balesetek emlékét őrzi a benzinmotor feltalálása kapcsán. A világ nem változott sokat, mint tudjuk, a modern autók is képesek felrobbanni. 

dscn4545.JPG

És mi lesz a jövő? Izgalmas új világ. Az elektromos és önjáró autók, plusz egy kis virtuális valóság.  

dscn4475.JPG 

 

 Fotók:saját, Infók:kiállítás információs anyagai.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenynektek.blog.hu/api/trackback/id/tr1712124373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beer Monster 2017.01.16. 07:10:45

Melyik az a cég, amelyik minden szabadalmát nyilvánossá tette?

Én egyébként nem tudok olyan szabadalomról, ami ne lenne nyilvános. Valamit vagy titok véd, vagy szabadalom, de ha az előbbi, akkor hogyan veszed elejét annak, hogy más is feltalálhassa??
süti beállítások módosítása